Politikatörténeti pillanatot hozott a legutóbbi közgyűlés
Még idén elindulhat a Hevesi és a Rózsa utca csomópontjában lévő körforgalom építése és mintegy 190 millió forintot fordít a város a víztorony felújítására – ezekről mind döntöttek a városatyák a csütörtöki soros közgyűlésen. A tegnapi volt az első tanácskozás, ahol a polgármesternek be kellett számolnia Cseresnyés Péterrel folytatott egyeztetéseiről. Balogh László válaszát az ÉVE-frakció az országgyűlési képviselő lejáratásának minősítette, valamint Fodor Csaba szerint azt a kollégát, aki a szövegezést készítette, ki kell rúgni a hivatalból.
Politikatörténeti pillanat is volt tegnap a Vasemberházban, hiszen Balogh László és Fodor Csaba szó szerint ugyanazt az előterjesztést hozta a testület elé. Az ÉVE-frakció részéről hangsúlyozták: a közös beadást is felajánlották a polgármesternek, ő viszont ezt nem fogadta el. Balogh László azt emelte ki: neki joga van arra, hogy olyan napirendet hozzon be, amit jónak lát.
– Elég érdekes, faramuci helyzet alakul így ki. Ha úgy tetszik, ez akár magyar politikatörténelmi nonszensz. Szerintem örülni kellene annak, hogy a polgármester és a közgyűlési többség is a magáénak érzi ezt a dolgot. De a polgármester joga, hogy abból csináljon előterjesztést, amiből akar. Ebben segíti a polgármesteri hivatal. Ilyen alapon egyébként, az összes előterjesztést, amelyben igennel szavaz az ÉVE-frakció, a saját nevére vehetné dr. Fodor Csaba. Kormányzati támogatáshoz kapcsolódva, 588 millió forintról van szó, ami a város számára fontos – mondta el Balogh László, Nagykanizsa polgármestere.
Végül Fodor Csabától szavazták meg, és fogadták el egyhangúlag a fejlesztési sort. Ebben az eredeti listához képesett, a keletkezett maradványösszeg miatt, 142 millió forinttal többet szánnak a Víztorony felújítására.
– Az átcsoportosításokból, a többi beruházáson történt maradványból, illetve a két év alatt felhalmozott kamatbevételből egy jelentős megtakarításra tettünk szert. Így a víztorony felújtására összesen több mint 190 millió forintot tudunk költeni, az eredeti összeg helyett, ami 50 millió körül volt. Ez egy jelentős haladás, jóval több munkát el tudunk végezni. Nem mindent sajnos, a gépészet részéhez még mindig nem tudunk hozzányúlni, mert ahhoz még több 100 millió forint kellene. De igyekszünk a jövőben erre is forrást találni – nyilatkozta Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese.
Bele is mentek a részletekbe a képviselők a Cseresnyés Péter és Balogh László nyári egyeztetéseiről szóló vitánál. A napirendben Balogh László – egyebek mellett – így fogalmazott: „Cseresnyés Péter Képviselő Úrral történt legutóbbi találkozásom során először a múlt heti időjárásról, a nyár végén beköszöntött kánikuláról beszélgettünk. Erre ráfűzve ötlött eszünkbe, hogy az augusztus 20-ai hétvégén lévő forróság, és más egyéb hátráltató szándék sem állhatott útjába annak a nagyszerű civil kezdeményezésnek, amelynek köszönhetően Nagykanizsa lakossága méltóképp ünnepelhette meg az államalapítást.” Horváth Jácint szerint az Balogh Lászlót minősíti, ha a legfontosabb egyeztetésnek azt tartja, hogy az időjárásról és az ÉVE lejáratásáról beszélgetett a képviselővel.
– Az egész nyári tevékenysége olybá tűnik, hogy két dologról szólt: az egyik a közvilágítás rekonstrukciója kapcsán fényezte önmagát, amiről ugye már korábban döntöttünk. S remélhetőleg hamarosan az is elindul. A másik pedig, hogy az augusztus 20-ai rendezvény kapcsán próbálta lejáratni a frakciónkat. Ha ez a kettő volt az egész nyári tevékenysége, akkor az szerintem nagyon kevés. De remélem, hogy Balogh László komolyabban fogja venni legközelebb az ilyen típusú előterjesztést – tette hozzá Horváth Jácint.
Az ülésen nem született döntés arról, hogy Kinizsi 15-nél lezárják-e az átjárót, ez Fodor Csaba módosítója nyomán lekerült a napirendről. A pontnál hosszan vitáztak a felek, hogy Szabó Szilárd érintettsége okán szavazhat-e, végül a Fidesz-frakcióvezetője önként lemondott a szavazati jogáról. Az ülés további részleteiről olvashatnak a kanizsaujsag.hu Percről percre rovatában, illetve megnézhetik Napi Kanizsa című magazinműsorunkban a Horváth Jácinttal készült teljes interjút.
M-B.GY.
(Borítókép: Kanizsa TV)