A természet ereje mindent visz

facebook megosztás

Hogy mire képes egy általában békésen hömpölygő folyó, vagy egy patakocska – azt az ember már az idők kezdete óta tudja. Mai korunkban képesek vagyunk azt hinni, hogy a modern technika minden vívmányának segítségével védettek vagyunk – ám az utóbbi évek időjárási anomáliái nem ezt mutatják. Augusztus első napjaiban több folyón árhullám vonult le a nyugati országrészben, a Mura környékén élőket sem kímélte a hömpölygő áradat.

Tótszerdahely, Murakeresztúr Molnári... Muraszemenye, Murarátka, Kerkaszentkirály. Csupán pár település azok közül, amelyek lakói nem tudták nyugodtan álomra hajtani fejüket az elmúlt napok éjjelein. A Mura szinte váratlanul ismét támadásba lendült. Az országhatáron túl nagyobb károk keletkeztek a folyamatos esőzés miatt, a folyók kiléptek a medrükből. A folyók vízgyűjtő területeinek összes hozama a Kárpát-medencébe érkezett meg. Itthon is védekezni kellett, önkéntesek százai, homokzsákok tízezrei kerültek a gátakra – és több településen a lakóházak környékére is. A legfrissebb mérési adatok szerint a tetőzést kedden hajnalban elérte a Mura Letenyénél, s a lassú apadás megkezdődött.

 - Továbbra is a Murán, a Dráván, illetve a Rábán a legkomolyabb a készültség – mondta el kedden kora délután Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. A Murán hétfőn egy nagyon érdekes tetőzés volt, a reggeli órákban a rekordhoz közeli állást mértek, de utána egy úgynevezett ráfutó árhullám érkezett még erre a vízállásra. Végül kora délután volt a tetőzés, 552 centiméteres észlelt vízállással, ami éjjel 11 óráig tartott. Ez gyakorlatilag 2 centiméterrel marad el a valaha volt legmagasabb vízállástól – fogalmazott az OVF szóvivője.

A hétvégén és az azt követő napokban komoly védekezésre volt szükség három Mura menti településen, Muraszemenyén, Molnáriban és Tótszerdahelyen. Muraszemenyén 50 önkéntes, 2500 homokzsák, 3 veszélyeztetett ingatlan. Tótszerdahelyen 70 önkéntes, töltés megerősítés, munkagépek, 13 ezer homokzsák. Molnáriban töltés megerősítés, 150 civil, önkéntes tűzoltók, 15 ezer homokzsák.  - A munkában több települési önkéntes csoport vett részt, a helyieken kívül a bakiak, nagylengyeliek, zalaszentivániak, pórszombatiak és a gellénházaiak. Valamint a járási és a zalai mentőcsoportok is megérkeztek – sorolta az elmúlt napok eseményeit Kósi Zsolt, a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Az említett számok statisztikai adatok, de hatalmas összefogásról tettek tanúbizonyságot a kistelepülések, a lakosok, a vezetők és az önkéntesek. Ám a küzdelemnek még nincs vége, a vízügyi szakemberek továbbra is a helyszíneken lesznek. A Mura hétfőről keddre váltva megközelítőleg 20 centit apadt Letenyénél, de mint ahogy Siklós Gabriella fogalmazott: ilyenkor kell a legjobban figyelni az árvizekkel kapcsolatos jelenségeket, hiszen a készültség még mindig harmadfokú.

- Gondolok itt a töltés suvadásra, vagy akár buzgár keletkezésére. Ezek a jelenségek azok, amik még mindig a legnagyobb gondot tudják okozni – szögezte le Siklós Gabriella.

A Vízügy szakemberei folyamatosan jelen vannak - és lesznek még egy darabig a kritikus szakaszokon a Mura mellett.

V.A.

(Borítókép- Kanizsa Újság)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.