Meghalt Balázsovits Lajos, a Nemzet Színésze
Hosszan tartó betegséget követően elhunyt Balázsovits Lajos, Balázs Béla-díjas színész, színházi rendező, színházigazgató, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett művész 76 éves volt.
Balázsovits Lajos 1946. december 4-én született Nagykanizsán. Színészi pályáját a Landler Jenő Gimnázium színjátszó körében kezdte. 1965 és 1969 között végezte el a Színház és Filmművészeti Főiskolát. Már főiskolásként szerepelt a Madách Színház előadásain, a társulatnak 1974-ig, majd 1982-től 1990-ig volt tagja. Pályafutása során játszott a Vígszínházban, a Mafilm társulatában, valamint a Nemzeti Színházban is. 1992 és 2012 között a budapesti Játékszín igazgatói tisztségét töltötte be. Színészként és rendezőként többtucatnyi színdarabban működött közre fél évszázadnál is hosszabb pályafutása alatt.
Több mint 70 filmben illetve sorozatban játszott karrierje során, neve összeforrt Jancsó Miklós alkotásaival. A rendezőlegendával együtt dolgozott többek között a Magánbűnök,közerkölcsök, a Fényes szelek, a Szörnyek évadja és az Allegro Barbaro című filmekben is. Szerepelt Szabó István 1981-ben Oscar-díjra jelölt Bizalom című filmjében, valamint Fábri Zoltánnal is forgatott a Requiem című drámában. A kultikus István a király című rockopera 1983-as ősbemutatóján a német lovagot, Vecelint alakította.
Több alkalommal szinkronizált is, az ő hangján szólalt meg Charlton Heston az El Cidben, Anthony Hokins az Elefántemberben és Anthony Perkins a 22-es csapdájában.
Feleségével Almási Évával 1966 óta élt házasságban, lányuk Edit követte szüleit a színművészi pályán. Balázsovits Lajost 1982-ben Balázs Béla-díjjal, 1987-ben Érdemes Művész címmel tüntették ki, 2020-ban Nagykanizsa díszpolgárává választották. A Nemzet Színésze címet 2022 óta viselhette.
Kálovics Tibor
(Borítókép: MTVA/Zih Zsolt)