Ezúttal Fűzvölgyön találkoztak a környélbéli kórusok

facebook megosztás

A hirtelen beköszöntött rekkenő hőség sem szegte kedvét a dalköröknek, asszonykórusoknak.A Nagykanizsán és környékén tevékenykedő csapatok ezúttal a Fűzvölgyi Dalostársak meghívásának tettek eleget.

A kis lélekszámú községben egy történelmi szoborpark is található, amelyre a helyiek rendkívül büszkék. A dalostalálkozók alkalmával egy évben sem maradt ki a programból a hagyományos, közös éneklés a parkban, amelyet most a Petőfi évfordulónak szenteltek.

A világjárvány és a helyi felújítások miatt a fűzvölgyiek négy év kihagyás után tudták újra megrendezni a találkozót.

–Igazából közösségépítő jellege van minden ilyen találkozónak. És éppen bent mondtam el, hogy a héten szembe jött velem egy nagyon érdekes idézet: ahol énekszót hallasz, ott állj meg, a gonosz emberek nem dalolnak. Tehát itt, most nálunk csak jó emberek vannak. A csapatokat is a dalolás, a szeretet tartja össze, és ez olyan jó –  mondta el Tánczos Laura , a Fűzvölgyi Dalostársak vezetője.

A környékbeli települések, Nagykanizsa és városrészeinek nótás kedvű csapati érkeztek Fűzvölgyre tegnap, köztük a Bajcsai Rezedák.

–Nagyon jó az összetartozást látni. És most a Laura mondott egy idézetet, ami tényleg nagyon szép, és ránk vall. Hogy aki énekel, rossz ember nem lehet. Mi akik itt vagyunk, nagyon szeretünk énekelni, és tényleg jó emberek vagyunk –  emelte ki Marczin Jenőné, a Bajcsai Rezedák Dalkör vezetője.

A találkozó kötetlen beszélgetéssel, vidám együttléttel zárult.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.