Címer és cifraságok

A helyi kultúra szervezése, a néprajzi értékek kutatása és megőrzése, a városi tradíciók erősítése és a város jó hírének öregbítése érdekében végzett munkájáért Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere kitüntetésben részesült Gyanó Szilvia néprajzkutató a Város napján. A Thúry György Múzeum legújabb, a „Minél cifrább, annál szebb” című időszaki kiállításának kurátorát a tárlatról, az azt előkészítő műhelymunkáról kérdeztük, figyelmet szentelve a kitüntetésének is.

Nem számítottam rá, de el kell ismernem, nagyon sokat jelent számomra ez a kitüntetés. Jó volt szembesülni azzal, hogy nem csak nekem fontos, hogy megtaláljam és megmutassam, milyen értékei voltak és vannak a Nagykanizsa környékén élő embereknek. Úgy érzem, a kitüntetés egyaránt szól a múzeumon belül a tudományágnak, amit képviselek, és a dél-zalai hagyományoknak is, melyeket kutatok – hangsúlyozta a kitüntetése kapcsán Gyanó Szilvia. Az egyik néprajzi jellegzetesség a népviselet. Nagykanizsa olyan szerencsés helyzetben van, hogy vonzáskörzetébe több viseleti csoport beletartozik, és a Thúry György Múzeum gyűjteményében szinte az összes jellegzetes zalai népviselet megtalálható; a kiskanizsai, a Nemespátró környéki, a sváb és horvát viseletek, a közeli „göcseji” települések textíliái. De Kerecsényi Edit gyűjtötte Csurgó környékét, és még hetési viseleti darabokat is leltározott. Ezek a csoportok még nincsenek mind meghatározva, akad még bőven tennivalója a néprajztudománynak Dél-Zalában.

Az elmúlt egy-másfél évben a gyöngyösnecces kiállításra (is) készültünk a múzeumban. Igaz, hogy a termeket az utolsó hetekben rendeztük be, de az előkészületek már régóta folytak. A csapat a háttérben folyamatosan dolgozott. (Külön köszönet a kollégáknak, akik egész télen mostak-vasaltak, vagy segítettek a válogatásban, tervezésben.) Még élnek idős asszonyok, akik egykor bőszoknyában jártak, ráadásul több településen tovább éltetik a régi öltözködési szokásokat. Így eleinte – még Keszthelyen – gyűjtöttem gyöngyöskontyokat, aztán rendezgettem őket, aztán felhasználtam kisebb-nagyobb előadásokhoz és kiállításokhoz, aztán összehasonlítottam a kanizsai anyaggal, aztán konferenciaelőadást tartottam róluk…

Az NKA – Magyar Géniusz Program pályázata éppen akkor jött, amikor már érett egy komolyabb összefoglaló, de kellett valami, ami motivál. Így már konkrét forgatókönyvet adtunk be, ami – ha jobban belegondolok – két évtizedes kutatómunkámat összegzi. Ha nincs a pályázat és dr. Száraz Csilla igazgatónő ösztönzése, talán sosem vállalkoztam volna egy viseletes bemutatóra – jelenti ki őszintén a néprajzkutató. – A pályázat segítségével új világítással és új vitrinekkel gazdagodtunk, ezáltal méltó környezetet tudtunk teremteni a kiállítás számára. A kiállításhoz kapcsolódóan már letölthető egy szelfizős applikáció a netről és további szakmai és múzeumpedagógiai programok is várhatók a következő másfél évben.

„Minél cifrább, annál szebb” – A bőszoknyás-gyöngyösnecces népviselet Zalában

A kiállítás a Nagykanizsától keletre, észak-keletre, a Kis-Balatont övező településeken jellemző népviseletet mutatja be az 1870-es évektől kezdődően egészen napjainkig. A viseleti csoport a 20. század első két évtizedében alakult ki és virágkorában 5-9 alsószoknya tartozott az ünnepi „bőszoknyás”, „sokszoknyás” vagy „kerekszoknyás”, esetenként „csárdás szoknyás” népviseletnek is nevezett öltözethez, melynek ismérve és legfontosabb eleme a gyöngyösnecc volt. A gyöngyösnecc, vagy más néven gyöngyöskonty egy gyöngyökkel díszített felső főkötő.

A 20. század utolsó harmadában az életmódváltás az öltözködési szokásokat is érintette – magyarázza Gyanó Szilvia. – Mielőtt azonban a viselet teljesen eltűnt volna, több település elkezdte felkutatni a gyökereit, és legfontosabb jellegzetességeként kezdett tekinteni a régi viseletre.

Ma ünnepélyes alkalmakon láthatjuk a cifra fejdíszt, amikor a hagyományőrző csoportok viseletbe öltözve fejezik ki összetartozásukat és lokális kötődésüket. A kivetkőzés (a hagyományos ruházkodás elhagyása) megtörtént, maga a viselet azonban – megváltozott szerepben – máig megőrződött. Az 1950-es években Kerecsényi Edit tanulmányozta a témát, majd az 1970-80-as években Petánovics Katalin. A két néprajzkutató eredményeire alapozva próbálom én továbbvinni a kérdéskört. A kiállítás címe egy sármelléki adatközlőtől származik, aki úgy jellemezte a környék öltözködését, hogy „miné’ cifrább, anná’ szebb”. De a cím utal arra is, hogy igyekeztünk minél cifrábban és szebben bemutatni magát a bőszoknyás-gyöngyösnecces népviseletet és annak meghatározó darabját, a gyöngyökkel díszített felső főkötőt. A kiállított tárgyak a felöltöztetett bábukon és a vitrinekben, valamint a falon elhelyezett fényképnagyítások a Thúry György Múzeum gazdag néprajzi gyűjteményének egy fontos szeletét mutatják be. A viseleti csoport elterjedési területe kissé átnyúlik a szomszédos somogyi részekre is, mostani tudásunk szerint 22 települést érint. Túlnyomó többségük azonban Zalában van. A téma nagyon látványos, nagyon kedves és nagyon zalai. És reményeim szerint nincs lezárva, mert a helyiek és a zalai népművészek tovább viszik, életben tartják…

BAKONYI Erzsébet