Megfelelő odafigyeléssel jó volt a szőlőtermés Miklósfán

facebook megosztás

Közgyűlést tartott a Miklósfai Dr. Kotnyek István Kertbarát Kör pénteken a Mindenki Házában. A tagok értékelték a tavalyi évet és átbeszélték a 2023-as esztendő legfontosabb teendőit és eseményeit.

2022-ben az aszály megnehezítette a birtokosok helyzetét, de a kertbarátok szerint, aki odafigyelt, szépen tudott szüretelni. Tavasszal a borversenyeken bizonyíthatnak majd a tételek. Németh József úgy érzi, a Covid szorításából végre kimenekülve, nagyon sikeresen alakult a 2022-es évük. Több előadást szerveztek és egy pályázat tanulási lehetőséget is biztosított a gazdáknak.

– Ez köszönhető annak is, hogy 2021-be nyertünk mi egy pályázatot, amelybe 6 programot vállaltunk, és ebből 3 programpont a Covid miatt átcsúszott a 2022-es évre. Ezeket is meg kellett valósítani, a megszokott programjaink, a pálinkaversenyünk, a borversenyünk aztán az újborversenyünk, a kirándulásunkon kívül. Ez természetesen a tagjainknak nagyon jól jött, mert ugye ebben volt – minden programban – borkóstoló, ezt elárulom – emelte ki Németh József, a Miklósfai Dr. Kotnyek István Kertbarát Kör elnöke.

Szentgyörgyvölgyi Tibor is aktív képviselője a közösségnek. Tavaly avatták taggá a Da Bibere Zalai Borlovagrendbe, valamint borbírálóként is tevékenykedik a környékbeli versenyeken.

– 2009. óta foglalkozom borkészítéssel. Kezdetben vásárolt szőlőből készítettem borokat, aztán 7-8 évvel ezelőtt, vásároltam egy területet Eszteregnyén, és ott telepítettem szőlőt, jelenleg 750 tő szőlő található. Ennek nagy része kék szőlő, cabernet franc, kékfrank, illetve olaszrizling, és mellette a vásárolt szőlőből is készítek különböző tételeket. Már elég jól fejlett vagyok technológiailag, a tartályaimat tudom hűteni. Hűtött erjesztés használok, úgyhogy egy elég nagy minőségi ugrás következett be 3 évvel ezelőtt – árulta el Szentgyörgyvölgyi Tibor, a Miklósfai Dr. Kotnyek István Kertbarát Kör tagja.

Nemcsak miklósfai tagjai vannak a klubnak. Tóth István pálinkakészítéssel foglalkozik, tavaly Magyarország legnívósabb versenyén, 1769 nevezett nedű között, több mintája is aranyérmet kapott.

– Én nagyon szeretek Miklósfára járni, úgy, hogy echte kanizsai vagyok. Nagy szeretettel fogadnak, nagyon jó barátságok alakultak ki. Igazából az itteni klubtagok egy kicsit idősebbek, de nagyon-nagyon szeretnek, meg én is ugyanúgy őket. Jó borokat hoznak, eljövünk ide mindig borbírálatra is, mint végzett borbíráló, ide is be szoktam szállni, meg a pálinka bírálatra is szívesen eljövök, mert nagyon jó a közösség, a miliő, helyben meg nagyon jó ételeket készítenek – hangsúlyozta Tóth István, a Miklósfai Dr. Kotnyek István Kertbarát Kör tagja.

A bor- és pálinkaversenyek mellett, idén is több kirándulással, vendégelőadókkal színesítik a repertoárt Miklósfán. Március végén pedig már borkóstolóval készülnek a tagok.

K.B.V.



(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.