Demonstrációval akartak kiállni tanáraik mellett a kanizsai diákok
Tartanak a diákok a demonstrációkon való részvétel következményeitől. A vidéki iskolák tanulói is kiállnának tanáraik mellett, a szervezési problémák azonban megnehezítik a helyzetüket.
A nagykanizsai diákok sem szerették volna szó nélkül hagyni az oktatási rendszer egyre súlyosbodó helyzetét. A tanáraik érdekeit nézve demonstrációt kezdtek szervezni az egyik helyi középiskolában. A stábunk által megkérdezett végzős gimnazisták felelősnek érzik magukat a kialakult szituációért.
– Szerettünk volna csatlakozni a többi sztrájkoló diákhoz, és felhívni a figyelmet az oktatási rendszer problémáira, amiket ugye mi is nap mint nap tapasztalunk a saját bőrünkön, és mi magunk is megsínylünk. Szerettük volna megmutatni egyúttal az embereknek, meg magukak a tanárainknak, hogy mi mellettük állunk, és kiállunk értük. Mert onnantól, hogy felismered egy probléma jelentőségét, már felelősséggel tartozol érte – mondta el Czakó-Noll Johanna, a BLG diákja.
A szervezők az osztályokat járva toboroztak résztvevőket, és felhívták figyelmüket az akció fontosságára. Sokan azonban tartanak a megmozdulásokon való részvételtől, főleg a kiskorú diákok, akiknek ehhez a szülői beleegyezés is elengedhetetlen. Az is problémát okoz, hogy az álhírek miatt sokan túlságosan félnek az irreális következményektől.
– Az alapterv az volt, hogy minél több tanárt és diákot beszervezzünk, és az volt a cél, hogy lejöjjünk ide az iskola elé a térre, és itt összegyűlünk, ide hívjuk a sajtót, az embermennyiségtől függően nyilvánítottuk volna sztrájknak, vagy éppen demonstrációnak, de ha nagyon sokan lettünk volna, akkor lementünk volna az Erzsébet térre – fogalmazott Szántó Bendegúz, a BLG diákja.
A megmozdulás végül magánjellegű problémákból, és szervezési nehézségekből adódóan elmaradt, a diákok és tanáraik csalódottságára. A szervezők úgy vélik, ha történik egy olyan nyomós esemény, amely indokolná a kanizsai sztrájkot akkor ismét nekilátnának a szervezésnek.
SZ.F.
(Borítókép: Kanizsa TV)