Elindult a CROTOUR az Erzsébet térről
A program során a hat különböző régióban élő horvát kisebbség tagjai kerékpáron látogatják meg egymást. Legutóbb 2016-ban voltak a Mura-menti horvát települések a rendezvény házigazdái.
A programot az Országos Horvát Önkormányzat szervezi 2015 óta. Győr-Moson Sopron megyétől Zalán át, egészen Szegedig van képviselete a horvátoknak. Az évente megismételt túra a közösség összekovácsolását szolgálja. Idén dél-Zalára esett a rendezés, így egy csaknem 50 fős kerékpáros társaság indult ma délelőtt Nagykanizsáról.
– Egyfelől az a célja, hogy az ország különböző részein élő, sokszor több száz kilométerre élő horvátok megismerjék ezeket a településeket, az itt élő horvát embereket, a gyönyörű tájat. A másik oldalon azt tapasztalom, a helyiek is örülnek, amikor vendégül láthatják a többi horvátot, az ország különböző részeiről. Kicsit elbeszélgetnek, jó kis csapat alakul ki, minden alkalommal egy-egy ilyen hétvégén – mondta el Gugán Iván, az Országos Horvát Önkormányzat elnöke.
Bality Szilveszter egy Pécs környéki faluból, Szalántáról érkezett. Több éve résztvevője a magyarországi horvátok hagyományos kerékpáros túrájának. A fiatalember a kapcsolatépítés miatt tartja fontosnak, hogy ne hagyja ki a közös tekerést.
– Elmehetünk olyan kisebb horvát településekre, ahol még élnek horvátok, akikkel valószínű, soha nem találkoznánk. Én például Baranyából valószínűleg nem találkoznék azokkal az emberekkel, akikkel most fogok. Tavaly például Győr-Moson-Sopron megyében és Vas megyében voltunk, de nekünk ugyanúgy kiesik ez a zalai régió is – fogalmazott Bality Szilveszter.
A csapat három napig kerékpározik a Mura mentén, a túra során a horvát ajkú falvakat látogatják sorra, az ott élőkön kívül pedig egy-egy település nevezetességével, hagyományőrzésével is megismerkednek.
V.A.
(Borítókép: Kanizsa TV)