Júliusban adják át a nagykanizsai pumpapályát
Mintegy 70 százalékos készültségi szinten van a pumpapálya. A Csó-tó új látványossága a Zöldtábor felújítási projektjéhez tartozik. A dombok már állnak, a gyorsító szakaszok kiépítésével és az aszfaltozással pedig a következő két hétben végeznek a szakemberek.
A tegnapi vihar ugyan lassítja a munkát, de a pálya alá van csövezve, így a jövőben az esőzések sem jelenthetnek problémát. Az országban egyre népszerűbb ez a speciális tér, hiszen a bringások mellett a gördeszkások és a rollerezők is szívesen használják.
– Ezt nyilván mind amatőrök, mind profik is tudják majd használni. Aszfaltos lesz a pálya, bár ez jelenleg még nem látszik, így nyugodtan lehet használni rollerrel, gördeszkával vagy görkorcsolyával. S természetesen bármilyen biciklivel használható lesz – nyilatkozta Hajmási Bálint, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. projektmenedzsere.
A szakértők szerint a pálya a biztonságos közlekedést is segíti, hiszen elsajátítható rajta a megfelelő kerékpáros-technika. A létesítmény 130 méter hosszú, és abból a 464 ezer eurós forrásból valósul meg, amire Muraköz megye önkormányzatával közösen pályázott a Városfejlesztő Kft.
– A pumpapályának a kivitelezése az nagyjából nettó 13 millió 800 ezer forint, ez bruttó 17 és félmillió forintot jelent, ennyiből fog elkészülni. Maga a projekt jóval nagyobb volumenű, hiszen a Zöldtábor felújítása ennek a többszöröse volt. A teljes projekt költsége 150 millió forint körüli összeg – tette hozzá Hajmási Bálint.
A szakemberek a napokban az aszfaltozással folytatják a munkát. A projektzáró és egyben a pálya megnyitása július 16-án lesz.
M-B.GY.
(Borítókép: Kanizsa TV)