Több fejlesztés is történt Palinban

facebook megosztás

Felújították az útszakaszt a Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola és a Palini tagóvoda előtt. Gábris Jácint, a városrész önkormányzati képviselője az Alkotmány utca járdaszakasza mellett elhelyezett korlátokról is beszámolt a mai sajtótájékoztatón. A fejlesztések célja Palin közbiztonságának javítása, valamint a gyerekek testi épségének megóvása volt. A két beruházás önkormányzati költségvetésből, mintegy 15 millió forintból valósult meg.

Az Alkotmány utca keleti oldalán lévő járda és a vízelvezető árok közé építették ki a korlátokat, körülbelül 300 méter hosszan. Gábris Jácint elmondta, hogy a mély árok balesetveszélyes volt a közlekedők számára, főleg a nyirkosabb, csapadékosabb időjárású napokon

– Volt olyan eset sajnos a tavalyi év során, amikor egy komplett család belecsúszott és a híresztelésekkel ellentétben nem lett különösebben nagy bajuk, de akkor, ha nincs megfelelő lélekjelenléte az apukának és nem tudja időben megfogni a gyermekét, akkor komoly sérülései lehettek volna –  jelentette ki Gábris Jácint, az ÉVE önkormányzati képviselője.

Az iskola és az óvoda megközelítésére szolgáló útszakasz már hosszú évek óta nagyon rossz állapotban volt. A képviselő szeptemberben nyújtott be előterjesztést a közgyűlés elé a fejlesztésekkel kapcsolatban. A településrészen élők nagyon örülnek és többen megköszönték az újítást a városnak.

–  Én azt gondolom, hogy a pandémia és a szűkös büdzsé ellenére ez egy elég nagy siker itt ebben a városrészben, hiszen a legtöbb városrészben sajnos semmilyen munka nem történhetett, így ennek most végre örülhetünk. Azért tudom azt mondani, hogy az egyik szemem sír, a másik nevet. Nevet, mert végre elkészült és örülhetünk neki. Sír, mert jobb lett volna, ha ezt még a téli időszak beállta előtt sikerül kivitelezni – tette hozzá Gábris Jácint.

Gábris Jácint hozzátette, hogy távlati céljai között szerepel az intézmény előtt egy parkoló kialakítása.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.