Teniszpálya helyett ruhabolt
Ruházati üzlet nyílik hamarosan a Kanizsa Teniszcentrum helyén. Ezt a Kanizsa Centrum marketing vezetője közölte szerkesztőségünkkel. Az e-mailből kiderült az is, hogy a fel nem használt teniszbérletek árát megtéríti az üzemeltető.
A kanizsai teniszversenyek fő szervezője, Baranyás Zoltán egy hónapja posztolt arról először, hogy a fedett pályás megmérettetések helyszínéül szolgáló létesítmény új bérlőt kaphat. Azonnal megkerestük a Kanizsa Centrum vezetését, az üzemeltető cégcsoport válaszát tegnap délután kaptuk meg, ezt változtatás nélkül adjuk közre.
Az Indotek Group elkötelezett azt illetően, hogy a portfóliójába tartozó bevásárlóközpontokat a fővárosban és vidéken is fejlessze, mind az épületinfrastruktúra, mind a bérlői összetétel tekintetében. Társaságunk célja, hogy bevásárlóközpontjaink a látogatóközösség igényeire reagáló, magas színvonalú, változatos bérlői mixet nyújtsanak, ezért az üzletek palettáját a keresletnek megfelelően alakítjuk.
Ennek értelmében történt azon bérlőcsere is, amely alapján az eddig a Kanizsa Teniszcentrum által bérelt területen 2022. második negyedévében megnyitja kapuit a H&M Hennes & Mauritz AB új üzlete, mely ruházati cikkek széles kínálatával várja a Kanizsa Centrum látogatóit.
Az üzlethelyiség területén korábban működő Kanizsa Teniszcentrum vendégeinek a fel nem használt bérletek árát az Indotek Group teljeskörűen megtéríti a vásárlástól számított három hónapon belül. Így a bérlőváltás kapcsán anyagi kár nem éri a Teniszcentrum vendégeit.
M-B.GY.
(Borítókép: Kanizsa TV)