Ősszel ismét megnyílik a Városi Képtár

facebook megosztás

Szinte felnőtt úgy egy generáció Nagykanizsán, hogy nem is hallott arról, valaha kiállítóterem működött a Vasemberházban. A 18. század közepén épített barokk stílusú, később klasszicista vonásokkal ellátott épület emeletén lévő, 110 négyzetméteres helyiség - a sikeres egyeztetéseknek köszönhetően - hamarosan visszakaphatja eredeti funkcióját.

A Kanizsa TV archívumában találtunk egy 2004-ben készített híradós anyagot. Akkor Papp Nándor nyilatkozott, aki egyébként a Fidesz ajánlásával 2002-től 2010-ig, két önkormányzati ciklusban volt önkormányzati képviselő, s a Városfejlesztési- és Környezetvédelmi Bizottság elnökeként is szolgálta a várost. Már az akkori beszámoló szerint is hosszú évek óta üresen állt a helyiség, és még csak konkrét tervek sem készültek a hasznosítására. Ezt Papp Nándor óriási luxusnak minősítette, hiszen a Vasemberház Nagykanizsa emblémája. Felmerült egy konferenciaterem kialakítása, de ezt Papp Nándor nem támogatta, hiszen úton volt már a Medgyaszay Ház felújítása. A beszámoló akkor azzal zárult, amennyiben sikerül rá forrást találni, egy turistaszállót alakítanának ki az emeleten.

Aztán egy kényszerű csereszerződés következtében elkerült a várostól az egykori képtár. Károlyi Attila már 2006-ban jelezte az akkori képviselő-testület felé, hogy előnytelen a kontraktus.

Az ÉVE képviselője a jelenleg regnáló testület tagjaként sem felejtette el a képtár ügyét, ezért egyeztetésbe kezdett a Zala Megyei Kormányhivatallal, ami ezúttal eredménnyel zárult, hiszen a megyei hivatal pozitívan fogadta a megkeresését, s arról döntött, visszaadja a városnak a termet - ráadásul csereingatlant sem kér - és április 30-ig ki is üríti. Az egykori képtárat azonban az elmúlt 10 évben nem használták semmire, így elengedhetetlen lesz egy kisebb felújítás.

– A kormányhivatal részéről külön köszönöm Szalai Gáborné segítségét. Rombolás nyomait lehet látni bent, elég brutális beavatkozások történtek a fűtést illetően. Nagy rendetlenség van, s látszik, hogy ezt a helyiséget senki nem használja. De ez így volt szerintem már legalább 10 éve. Miután megkapjuk a termet, készítünk egy nagyobb felmérést. Tulajdonképpen egy nagyobb meszelésre van szükség, és kisebb javításokra. Jelenleg a mi képeink, a Városi Képtár és a városi gyűjtemény egy pincében és itt-ott teng-leng. S olyan képekkel rendelkezünk, mint például Berény Róbert, Molnár C. Pál, s hasonló kvalitású festők. 8-10 millió forintot ér egy ilyen kép – fogalmazott Károlyi Attila.

A képviselő elmondta azt is, még a rendszerváltás előtt töltötte be utoljára ez a terem az eredeti, képtári funkcióját. Neki nagyon szép emlékei vannak róla, hiszen órákat képes volt elücsörögni egy-egy kép előtt.

– Ennek a feladatnak a jelentősége pont abban van, hogy az elkövetkezendő generáció európai módon éljen egy városban, ahol a városnak van képtára, s az európai módon legyen kiállítva. S ha itt adunk valamilyen inspirációt a jövő festőjének, akkor már elértük a célunkat – tette hozzá a politikus.

A jelenlegi tervek szerint az első kiállítás 2022 őszén a klasszikus képtár bemutatkozása lehet. Később Z. Soós István alkotásait is itt tekinthetik meg az érdeklődők. Őt 1996-ban választották Nagykanizsa díszpolgárává, 1997-ben festői életműve 1274 darabjából mintegy 800-at szülővárosának ajándékozta. Szintén a Városi Képtárba kerülhet Sass Brunner Erzsébet és lánya, Brunner Erzsébet hatalmas, mintegy ezer darabos hagyatéka.

Mikó-Baráth György

(Borítókép és fotó: Horváth Zoltán – Károlyi Attila)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2022.január 28-án megjelent számában olvasható.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.