Érdekes emberek, érdekes történetek 18.: A kifutótól a festőecsetig – a kanizsai származású exmodell útjai…

Önarcképéről minden felsejlik; a modell szépsége, a divattervező fantáziája és a biztos ecsetvonás.

Nem sokan mondhatják el magukról, hogy teljesült az álmuk, és azzal foglalkozhatnak felnőtt életükben, amiről huszonévesen álmodoztak. Bacsa Ildikó Gabriella egykori sztármanökennek ez sikerült. Úgyis mondhatnánk, simán alakult számára minden. A kifutók olykor fárasztó, ám csillogó, káprázatos világát, majd később az alkotómunkát, a festést azonban átszőtte valami közös összhang; a színek harmóniája. Ez érződik ki beszélgetésünk során Ildikó szavaiból.

- Már kisgyermek koromtól nagyon vonzottak a színek, szerettem rajzolgatni, de nem voltam egy kiemelkedő tehetség. Nyáron, amikor nagyszüleimnél vidéken nyaraltam, sokszor elképzeltem, hogy állok egy festőállvány előtt és tájképeket, régi házakat, virágokat festek, mindezt a kertben, ahonnan olyan szép volt a kilátás. De akkor sajnos ez az álom nem valósult meg. A színek mindig is nagyon vonzottak. Később kaptam a szüleimtől vízfestéket, hozzá kifestenivaló képeket, ezt nagyon élveztem. Kamasz koromban azonban ezek már elmaradtak, és inkább az öltözködés volt az, ami sokkal jobban érdekelt. Szabtam, varrtam, hogy saját, egyedi ruhákban járhassak, nagyon büszke voltam magamra. Egy szép napon az akkori munkahelyemen a sors összehozott egy szintén nagykanizsai hölggyel, Halász Ilona sztármanökennel, aki akkor már ismert modell volt Budapesten. Tőle tudtam meg, hogy létezik modellképző iskola, és azt is, hogy miként lehet jelentkezni. Nagyon boldog voltam, igaz a szüleim nem annyira, hogy egymagam elindulok Budapestre. Az iskolába felvettek, onnan indult el budapesti életem, a fotózások, a bemutatók. Később smink modell is lettem, versenyeket nyertünk külföldön és itthon is – idézte fel Ildikó.

- Elegáns ruhákban, előkelő helyszíneken jelentél meg. Milyen volt egy-egy ilyen esemény?

- Régen nagyon jó hangulatban teltek a bemutatók, kellemes élmények maradtak meg bennem. Abban az időben még nem voltunk ilyen sokan, mindenki ismert mindenkit. Gyakran jártunk vidéki bemutatókra az OKISZ laborral, vagy a Kisiparosok Országos Szövetségének a rendezvényeire. Barkas buszban utaztunk, tele voltunk jókedvvel, vidámsággal, jókat nevetgéltünk végig az úton. Jó szívvel gondolok vissza erre az időszakra, a kollégáimra, a kolléganőimre. Ha személyesen nem is találkozunk mostanában, a közösségi oldalon tartjuk egymással a kapcsolatot. Tudunk egymásról, tudjuk, hogy kinek hogyan alakult az élete. Ugyan előfordultak egymás közti rivalizálások, de én szerencsére nem estem ebbe bele, mert elég jó természetem volt. Én adtam magamat, és pont azért voltak ezek a kis bemutatók jó hangulatúak, mert hasonló tulajdonságú embereket válogattak egymás mellé a turnusokban. Kívülállóként nem is gondoltam volna, hogy ilyen pergő, szuper hangulatban zajlanak a rendezvények.

- Volt manöken példaképed?

- Igazából aki szép volt, azok közül mindenki a példaképem volt. Hogy az ismertebbeket említsem meg, a Pataki Ágit nagyon szerettem. Őhelyette egyszer elküldtek Moszkvába, a Razno cég bemutatójára, ahol a textiltermékek nagykereskedelmével foglalkozó Hungarotex nagyvállalat termékeit mutattuk be az oroszoknak. Sütő Enikővel többször dolgoztam, utaztunk vidéki bemutatókra. Halász Icának nagyon sokat köszönök azért, hogy semmilyen irigység, rosszindulat nem volt benne, és önzetlenül segített. Modell pályám kb. 5 évig tartott, mert aztán férjhez mentem és megszülettek a gyermekeim.

- Mikor vettél a kezedbe festőecsetet?

- Évtizedekig szunnyadt bennem a festés utáni vágy, és sok év után ismét rám talált az az érzés, mely gyerekkoromban olyan nagy álmom volt. Erről sokat meséltem fiaimnak is, akik aztán 2005 karácsonyára megajándékoztak engem egy Rajz és Festőiskola c. könyvvel, temperafestékkel, ecsetekkel és festőkartonnal. Nagy volt az örömöm, szinte azonnal nekiálltam, hogy kipróbáljam. Emlékszem első festményem egy kistányéron lévő levendulás kép volt. Az akvarellfestéket hamarosan felváltotta az olajfesték, amit ma is használok. 2006 óta festek. Ettől kezdve elindult az álmok megvalósítása, persze teljesen autodidakta módon. Másoltam, fényképeket készítettem a témákhoz és minden szabadidőmet az alkotással töltöttem. Az első kép festésénél olyan euforikus érzés fogott el, hogy azonnal tudtam, ez az, amire mindig is vágytam. Képeim témáira a tájkép, a csendélet és a portré festés jellemző. Mindig olyan helyszínt, tájat választok, ahová magam is szívesen elmennék, és közben arról álmodozom, hogy már ott is vagyok. Természetemnél fogva inkább a régi, hagyományos dolgokat kedvelem. Saját stílusom az ecsetvonásaimban rejlik, magától alakult. Leginkább a romantikus realista impresszionizmus áll a legközelebb hozzám.

- A festészet terén is vannak példaképeid?

- Szerintem zseniális kortárs festő az orosz származású és Spanyolországban élő Vladimir Volegov festőművész. Magával ragadó szép festményeit szívesen nézegetem a világhálón, de leginkább a francia impresszionista festők művei vonzanak. A régiek közül Claude Monet, a magyarok közül pedig Munkácsy Mihály.

- Mit jelent számodra maga a művészet?

- Az ember belső harmóniájának, jóságának a kivetülését jelenti. A művészet számomra saját kedvtelés, az, hogy vászonra viszem azt a látványt, ami megtetszik. A művészet egy saját lelkivilág, belső érzelem megnyilvánulása. Békés, nyugodt az általam megnyilvánuló szépségre törekvés, harmónia, menekülés a mindennapok nehézségei elől. Amikor elkezdek festeni akkor olyan képet választok – vetítek magam elé –, ahová oda tudom képzelni magam, szinte ott van előttem, sétálok, vagy éppen rendezgetem a virágcsokrot, s ez annyira jó érzéssel tölt el, mintha valóságban is ott lennék. Szerintem hozzám hasonlóan sokan, akik festenek hasonló élményeket élnek át. Ezen élmények által kifejezhetem a lelkivilágomat és az ízlésemet, így festményeimen keresztül a közönség is megismerhet. Szeretem, ha a festményeimből valamit kiszűrnek maguknak a tárlatlátogatók. Eddig öt kiállításon, köztük szülővárosomban, Nagykanizsán két tárlaton – legutóbb 2016-ban a Honvéd Kaszinóban –, mutathattam be festményeimet, melyekre sok pozitív visszajelzést kaptam. Ezáltal olyan megerősítésben is részesültem, ami a festés folytatása mellett szólt. Kívánom mindenkinek, hogy legalább egyszer próbálja ki, milyen leülni és festeni. Legyen az klasszikus, modern, az alkotás öröme olyan érzést ad, ami mélyen benne lakozik az emberekben, csak még nem tudják.

- A festőecset, a festőállvány ma is fontos szerepet tölt be a mindennapjaidban?

- Az utóbbi években nincs annyi időm festeni, de helyette egy sokkal édesebb elfoglaltságom van. Nagymama lettem, megszületett kis unokám Lili, aki mindennél fontosabb lett számomra, amennyire tehetem, vele töltöm a szabadidőmet. 4 évesen már ő is sokat rajzol, fest, nagyon ügyes. Ismét varrogatok, főleg neki különféle állatfigurákat, aminek nagyon örül. Kreativitásom az otthonom szépítésében is megmutatkozik, állandóan változtatom, bútort festek, átalakítok, barkácsolok, varrok. Már nagyon várom, hogy nyugdíjba menjek, hogy mindenre legyen időm. Imádok itthon lenni!

- Visszajársz Kanizsára?

- Amikor lehetőségem nyílik rá, akkor elmegyek. Voltam érettségi találkozón a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban, és ha a Balaton nyaralunk, akkor Kanizsára is ellátogatunk. A nyáron például találtam ott egy jó fodrászt, és szeptemberben is visszamentem hozzá.

Bakonyi Erzsébet

(Borítókép és fotók: Bacsa Ildikó Gabriella magángyűjteménye)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2022.január 14-én megjelent számában olvasható.