Kondákor Emília Cecília lett a legjobb magyar női ökölvívó

facebook megosztás

Rangos elismerésben részesült a közelmúltban a Botos András Ökölvívó Akadémia növendéke, Kondákor Emília Cecília, mivel a honi ökölvívó szakszövetség a tavalyi év legjobb női ökölvívójának választotta. Ráadásul korosztályilag abszolút összevetésben lett első a kanizsai bokszoló, hiszen még utánpótláskorú sportolóról beszélhetünk, így ez a tény csak emeli az elismerés rangját.



Kondákor Emília Cecília már a 2020-as tokiói olimpiára is gondol… (Fotó: Gergely Szilárd)

– Amikor nyilvánosságra hozták, hogy én lettem a legjobb női ökölvívó, azokban a napokban ünnepeltem a születésnapomat is, tehát nem volt rossz az időzítés – mosolygott Emília, majd hozzátette: –, ezért is volt kiemelten örömteli számomra a karácsonyi időszak.

Eddig sem volt egyszerű eljutni, nyugodtan írhatjuk: az akadályok, pontosabban a pofonok szó szerint is egymást érték a kiskanizsai hölgy eddigi sportpályafutása során.

– Az életemben mindig is fontos szerepet játszott a sport és a testmozgás, de amikor még általános iskolás voltam a Rozgonyiban, akkor iskolai szinten inkább úsztam. Amikor abbahagytam, akkor jött az ökölvívás lehetősége, mivel a nagybátyám is űzte ezt a sportágat. Szólt, hogy levinne a terembe, így is történt, aztán a boksz klubnál mondták, akár maradhatok nyugodtan. Ez 2013-ban történt, tehát öt esztendeje bokszolok. A serdülők között már akkor is indulhattam, egyre rangosabb versenyeken, aztán jött a junior, most pedig már az ifjúsági kategória.

Hogy mégis mely eredményeire a legbüszkébb a jelenleg középiskolában számvitelt is tanuló ifjú hölgy, aligha kérdéses.

– Nagy titkot aligha árulok el azzal, hogy a két Európa-bajnoki bronzérmemre, hiszen 2016-ban junior 52 kg-ban, tavaly pedig az ifjúságiaknál 51 kg-ban léphettem fel a dobogó harmadik fokára, emellett az ősszel már az indiai női világbajnokságon is részt vehettem.

Azért Emília mostani szövetségi elismerése sem a futottak még kategóriájába kerül, sőt, ez még nagyobb erőbedobásra sarkallja.

– Minden esztendőben csak egy-egy férfi, valamint nő kaphatja meg a szakszövetség címét, így azt hiszem, érthető, hogy nagyon örültem a sikernek, amely egyben az akadémiánál folyó munkát is elismerte. Nagyon jólesett, hogy a vezetőség engem választott a legjobbnak, ez további lendületet ad nekem az idei esztendőhöz, és még nagyobb motivációt ahhoz, hogy minél jobb eredményeket érjek el. Rögtön itt van az ifjúsági olimpiára való kijutás esélye, a világeseményt 2018-ban az argentin fővárosban, Buenos Airesben rendezik, s persze már gondolok a 2020-as tokiói olimpiára is… Az ökölvívás már eddig is rengeteget adott nekem, hiszen sok jó embert ismerhettem meg, s azt se feledjük, hogy számos fantasztikus helyre juthattam már el a sport által.

Polgár  László

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.