Érdekes emberek, érdekes történetek 16. - Fogadalma szerint emléket állított sorstársainak…

Vitéz dr. h. c. Rózsás János író, műfordító, történeti kutató, Nagykanizsa és Zala Megye díszpolgára 9 évvel ezelőtt, 2012. november 2-án hunyt el.

Rózsás János 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2003-ban a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmével tüntették ki. 2011-ben vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozat) a Gulag szörnyűségeinek – az egyetemes történettudománynak fontos forrásanyagot jelentő kutatásáért, tapasztalatainak emlékiratokban való megörökítéséért, példaértékű életútja elismeréseként. Nagykanizsán 2011-ben átvehette a Magyar Műveltség-díjat, 2006-ban pedig a ROTARY-díjat, a Rotary Fúrási ZRt. elismerését.

Írásunkban dr. Márkus Ferenc tanár, Nagykanizsa díszpolgára és Rajnai Miklós Bánffy-díjas bölcsész, a Magyarok Háza volt művészeti igazgatója idézi fel az író alakját.

Dr. Márkus Ferenc: In memoriam Rózsás János

Rózsás Jánosra emlékezem, az emberre, az íróra, a kortársra halálának 9. évfordulóján. Tisztelettel, nagyrabecsüléssel, nem múló barátsággal mondom alakját megidéző szavaimat. Aki most szól, nem más, mint valaki Nagykanizsa város lakói, olvasni szerető polgárai közül. A kijelentést örömmel egészítem ki azzal, hogy hallani és hallgatni is élmény volt, ajándék a sorstól.

Az ajándékok közül hármat elévülhetetlenül idéz fel bennem az emlékezés.

Az elsőt már a felejtés sűrű köde takarja. Mi az, ami mégis kilátszik alóla? A hely: Nagykanizsa egyik iskolájának – alighanem a Zsigmondy Vilmos Kőolajbányászati Technikumának – valamelyik osztályterme.

Azután az időpont: barna színű késő délután.

Majd a hallgatóság: sok férfi és nő, mind felnőttek.

Végül az előadó: Rózsás János. Nem világította meg sem lámpa, sem fényszóró, mondatainak, mondanivalójának belső ragyogása láthatóvá tette a beszélőt.

A másodikat tisztábban látom. Ez Cseke Zoltán igazgató úr által létesült Identitás Szabadegyetem működésének időszaka. Európa különböző országaiban élő magyarok találkoztak és cseréltek gondolatot évente egymással. Az önazonosság megélése, éltetése volt egyik célja. Ebben a Körben mozgott Rózsás János is hiteles szereplőként. A szabadegyetem majdan megírandó krónikája részletesen beszámol róla.

A harmadik találkozásunk egyben az utolsó, 2008-ban volt a Zala megyei Prima Díj átadásának ünnepségén. A Medgyaszay Ház nagytermében egymás mellett ültünk. Ő a fiával, én a feleségemmel. Bensőséges, hosszú beszélgetésben írói terveiről szólt.

Nyilván mások, akik közelebb álltak hozzá, több és személyesebb találkozásról tudnak beszámolni, mint én. Ami azonban örökérvényűen megmaradt bennem, az műveinek és személyiségének a hatása. Mintha Rózsás Jánost hallanám Horatius szavaiban: „…non omnisz moriat” (magyarul:”sohasem halok meg egészen”). Ezt biztosítja számomra a beszédmód – szóban és írásban egyaránt –, amit a dokumentum szóval tudok megnevezni. A documentum latin szó. Jelentése: tanulság, (intő) példa, bizonyság, tanújel. A doceo ige=tanít, oktat származéka. A magyar jelentések összege felel meg Rózsás János szabadon választott beszédmódjának. Ugyanis amit írt, mondott az dokumentum=bizonyság arról, amit elbeszélt. Kettős értelmű bizonyság: stílusbeli és jellembeli. Mindegyik következik a másikból.

Az első, közvetlenebb a stílus: ami nem más, mint a nyelv használatának jellegzetes módja. Választás és elrendezés eredménye. A fogalom kimerítése helyett csak egy tünetéről beszélek.

Minden dolgot, személyt, tárgyat, eseményt, történetet, jelenséget néven nevez. Tehát nemcsak a valóságot, hanem az igazságot mondja. A faktuális igazságot! Azaz minden olyan, amilyennek lennie kell. A tényeket megnevező főnév jelentését nem torzítják, változtatják meg melléknévi jelzők. Az igék igazságtartalmú jelentését nem befolyásolják különféle határozók. Vagyis a szövegben, a könyvben minden olyan és úgy van, ahogy a helyszínen annak idején volt. Beszédének szemantikai rendje szintén az igazságmondást szolgálja.

Nem hallottam, nem is olvastam tőle olyan szót, olyan mondatot, amelyik szándékosan bántotta, elmarasztalta volna azokat az embereket, akik életének fogságban töltött szakaszát irányították. Ugyanakkor a tények bizonyság-beszéde pontosan érzékeltette helyzete, állapota rettenetességét.

Mi a forrása ennek? Azt gondolom: könyvei stílusának, és alkotójuk jellemének egysége, hibátlan összhangja abban a békében, amelyet mindenkinek személyesen kell megalkotnia életbenmaradása okán.

Szeretném hinni, hogy ez emberi és írói Végrendeletének egyik utókornak szánt, mindig hallható üzenete.

A személyes példamutatás ereje építi és szépíti a családot és a nemzetet egyaránt

Rózsás János – akit gyakran a „magyar Szolzsenyicinnek” is neveznek – 1926. augusztus 6-án született Budapesten – kezdte emlékezését Rajnai Miklós. – A családja 1934-ben Nagykanizsára költözött, majd ezt követően itt élt. 1944 decemberében, mint leventét kivezényelték a frontra, egylövetű mauser puskával, majd 1944. december 22-én fogságba esett a Somogy megyei Csömönd község határában. A Vörös Hadsereg letartóztatta és a 3. Ukrán Front haditörvényszéke a Kiskőrös melletti Páhi községben, 1945. február 6-án 10 évi, javító munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre és örökös szibériai száműzetésre ítélte! Az volt a vád ellene, hogy önként harcolt magyar leventeként a Szovjetunió ellen. 1953. december 3-án jött el számára a szabadulás pillanata és jöhetett haza Magyarországra. Rózsás Jánost a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága 1962. november 30-án bűncselekmény hiányában rehabilitálta. A hazatérése után házasságot kötött Magyar Magdolnával és három gyermekük született.

A család mellett folyamatosan tanult és képezte magát. Feladatát mindig becsületesen és nagyon pontosan végezte, de szinte élete végéig másodrendű állampolgárként kényszerült élni, mert Istenhite, igazságérzete és emberi becsületessége kötelezte arra, hogy ne mások kárára éljen!

János bácsi magas önfegyelemmel viselte a sorsát és sohasem hallottuk vádaskodni, vagy szitkozódni. Szerette embertársait, mert hitt az emberi élet szentségében! 1953-ban, amikor Isten kegyelméből hazatért, tett egy fogadalmat, ami így szólt: „Bárhol is fogok létezni, az életem fennmaradó részében emléket fogok állítani volt sorstársaimnak.” Mint író és kutató, munkásságával krónikása lett rabtársainak. Elhívatását szorgalmasan építgette minden nap, mert neki körbe kellett levelezi az egész világot, hiszen ki volt tiltva a levéltárakból és a múzeumokból, így csakis a maga lehetőségére számíthatott. Műveivel hű képet adott a fogság világáról, a GULAG lexikon pedig a volt rabtársaknak állított kitörölhetetlen emléket.

Nagy nyomás alatt élt, mert folyamatosan a KGB és a Magyar Titkosszolgálat ellenőrzését kényszerült elviselni. Élete tanúbizonyság arra, hogy a hit és az emberi szeretet csodákra képes a legnehezebb élethelyzetekben is! A nagy nyomás ellenére, részt vett Nagykanizsa város helytörténeti kutatásában, így többek között a Nagy-Magyarország Emlékmű visszaállításának gondolata is hozzá fűződik, majd a könyvek kiadásában és a gyűjtésben is nagyon jelentős szerepet vállalt és példát mutatott! Munkásságának felbecsülhetetlen értéke van, mert memóriája, kutatómunkája, szorgalma és rendszerező képessége megformált egy hiteles irodalmi és történelmi örökséget, amely sok igazságtalanul megnyomorított emberi sorsot tett láthatóvá! Reményeink szerint, rövidesen a magyar iskolarendszerben kötelező olvasmány lesz több meghatározó műve, tanulmánya és írása!

A Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem szervezője, ötletgazdája és előadója volt. Hitt abban, hogy a következő nemzedék életminőségét nekünk kell felépíteni és felelősek vagyunk gyermekeink és unokáink magyar lelkületéért! Nagyon sok iskolában tartott előadásokat a diákok részére és így nyitogatta az ifjúság látókörét. A személyes példamutatást a legfontosabb dolognak tartotta, hiszen meggyőződése szerint a példa ereje építi és szépíti a családot és a nemzetet egyaránt!

A 9 éves szovjet GULAG-rabságának történetét, a kényszermunkatáborokkal kapcsolatos kutatásait a következő kiadásra került könyveiben /könyvekben/ örökítette meg: Keserű ifjúság, Éltető reménység, Duszja nővér, Gulag Lexikon, Leventesors, Válogatott írások.

13 éve jelent meg a GULAG Lexikon című műve Nagykanizsán, melynek kiadását többek között szabadegyetemünk vállalta. Nagy jelentőségű vállalkozás volt, de közös összefogással megoldódtak a gondok és 2008 őszén megjelenhetett a könyv, melynek kiadásához vitéz Bartal György közbenjárására másfél millió Ft-ot adott a Magyar Szabadságharcos Alapítvány, a Politikai Foglyok Szövetségének pályázata alapján. A fennmaradó részt szabadegyetemünk hallgatósága és támogatói adták össze. Rajnai Miklós hozzátette: javasolni fogja az önkormányzat felé – nem először –, hogy nevezzenek el Rózsás Jánosról egy utcát, a szabadegyetem pedig kezdeményezni fogja egy mellszobor elkészítését.

Rózsás János születésének 90. évfordulója alkalmából 2016-ban a Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem és Nagykanizsa Megyei Jogú Város egy-egy emléktáblát helyezett el egykori lakóházán, a Halis István Városi Könyvtár pedig emlék-olvasóteremmel tiszteleg emléke előtt.

Bakonyi Erzsébet

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021. november 12-én megjelent számában olvasható.