Érdekes emberek, érdekes történetek 107. - „Nem kerestünk sokat, de jobban éltünk”

Autószerelő mesterként kezdte pályafutását, majd a szakmai szervezetek aktív tagja lett: a KIOSZ alelnöke, az IPOSZ elnöke, valamint az IPOSZ Zala Megyei Elnökségének tagja és elnöke (1992–1995). 1994-től a Zala Megyei Kézműves Kamara alelnöki pozícióját is betöltötte. A nagykanizsai önkormányzat gazdasági bizottságának 1990 és 1994 között külső tagja volt. A Vállalkozók Pártja helyi szervezetének elnökeként, valamint a Kanizsa Napok rendezvénysorozat egyik kitalálójaként és szervezőjeként is ismert. Sportos életét a 1973 óta űzött autósport határozta meg: 1980-ig ügyességi, szlalom és túra osztályokban versenyzett, majd az ÁFÉMSZ SE autósport szakosztályának alapító tagja lett. Sportbíróként rendszeresen szervez és vesz részt hazai autó- és motoros rendezvényeken. Szakony Szilárddal találkoztunk.

Beszélgetésünkből is kiderült, az örökmozgó egykori autóversenyző ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. A tenni akarás, valamint a közösségi ügyek jobbító szándékkal való támogatása ma is motiváló erőként hatja át mindennapjait. Hiába próbáltuk elérni a közösségi oldalán, csak a nevét találtuk meg. – Letiltottak a Facebookról – jegyezte meg komoran Szakony Szilárd, pedig szerinte nem tett semmi kirívót. Csupán kifejtette véleményét az egészségügyi államtitkár nagy felháborodást keltő kijelentésével kapcsolatban, amikor a háziorvosokat „selejt orvosoknak” nevezte. – Leírtam, hogy az államtitkárnak nem azzal kellene foglalkoznia, ki a „selejt”, hiszen egyetlen szakvizsgája sincs, hanem segítenie kellene a háziorvosokat, mert rájuk vagyunk szorulva. Több mint 2000 ismerősömmel és 200 autóversenyző társammal szűnt meg a kapcsolatom. 

16 évig voltam mestervizsga-bizottsági elnök Zala megyében, de jártam Marcaliba, Kaposvárra, Nagyatádra, Egerszegre és Szombathelyre is vizsgáztatni autószerelőket. Az elmúlt évtizedek során 68 ipari tanuló tett sikeres vizsgát a vezetésemmel. Az utolsó tanfolyamomra 23 fiatalt szerveztem be, lebonyolítottam a képzést, ám a vizsga előtti nap délután 3 órakor értesítettek, hogy már nem én vagyok a mestervizsga-bizottság elnöke – mesélte egy keserű élményét.

Kanizsa Napok

1990-ben, az első Kanizsa Napokon 150 hordó sört rendeltünk a büfébe, és már 11 óra körül jelezték a vendéglátósok, hogy elfogyhat. Amire azonban elfogyott volna, gyorsan összekapartunk még 200 hordót. Ezzel szemben a 13. Kanizsa Napokon összesen 7 hordó sör fogyott el. Ebből innentől kezdve már jól lehetett mérni, hogy 1984 és 1990 között mi jellemezte a fizetőképes keresletet. Természetesen az időjárás is közrejátszott: szeptember második hétvégéjén mindössze 5 fokra hűlt a levegő. Egyes gondok mellett sikerek is akadtak: például a zenészeknek fizetendő díj fele elmaradt. Eleinte autómárkák is bemutatkoztak a kiállításokon, miközben a város ipara is átalakulóban volt. Akkor szűnt meg a Kinizsi utcai Finommechanikai Vállalat üzeme, a Bútorgyár pedig szintén kezdett átalakulni. A rendezvényt a Bányász pályán szerveztük meg, de előtte ott is áldatlan körülmények uralkodtak: a tetőt például le kellett szigetelni a vásár megnyitása előtt. Az ilyen kihívások ellenére sikerült megoldanunk a feladatot. A város környékéről érkező polgármestereket is meghívtuk, akik ekkor még nem ismerték egymást. Kitaláltam, hogy szervezzünk számukra egy polgármesteri főzőversenyt, ami nagyon jó hangulatban zajlott le. Még ma is emlegetik, milyen színvonalasak és hangulatosak voltak a standok.

Akkor még volt remény 

Sőt, akkor lehetett igazán reménykedni, mert sok mindenbe beleláttunk már, és próbáltunk talpra állni, levegőhöz jutni elég sokan a városban. Ma már ez szinte lehetetlen, hiszen nincs annyi vállalkozás. Akkoriban az ipartestületek még 2600 taggal működtek, én magam is ipartestületi elnök voltam. Aztán megérkezett a kamara, a kötelező kamarai tagság, és a kamara vezetése állandóan változott. A Ryno Kulturális Menedzserirodával 13 Kanizsa Napot és 14 autókiállítást rendeztünk az Erzsébet téren. Sőt, a magyarországi rally bajnokok tornáját is megszerveztük, ami világbajnoki futamot jelentett, autókiállítással egybekötve. Az I. Város Napján a fellépők és zenészek hangosítását aggregátorokkal oldottuk meg. Egész nap futkostam benzinért és gázolajért, sőt Kaposvárra is el kellett mennem kölcsönkérni egy aggregátort. A Vida fodrásztól és a Háhn Éva butikostól is kaptunk áramot. Mindezek ellenére jó hangulata volt az eseménynek. Később Tarnóczky Attila segítségével sikerült biztosítani az áramforrást. Autókiállítás mellett amerikai kosárlabdázókat is fogadott a város, akik az ételt-italt osztogatták a nézelődőknek. Mi közben figyeltük technikájukat. Mindent megtettünk azért, hogy a városlakók jól érezzék magukat, szórakozzanak. Aztán Czupi Gyula szervezésében gólyalábasok is felléptek, és a közönség jobbnál jobb koncerteket hallhatott. Akkor még lehetett kunyerálni: a biztonsági őrök is félpénzért dolgoztak, és mindent a kapcsolatokra alapoztunk. Ahhoz kanizsainak kell lenni mindenkinek, aki ilyesmibe belefog. Ma már van egy polgármesterünk, aki meg tud jelenni, mindenhol ott van, és dolgozik a városért. Jó pár éve találkoztam vele Brüsszelben a külügyminiszter irodájában. Az Európai Ipartestületek Kongresszusára meghívást kaptunk az Ipartestületek Országos Elnökségétől, melynek én is tagja voltam. Pár napot eltöltöttünk Brüsszelben, különböző értekezleteken vettünk részt, és megnéztük a város nevezetességeit. Megjegyzem, Tüttő István és Litter Nándor polgármesterek is próbáltak tenni a városért. Volt élet a Mozikertben, a városban – sorolja gondolatban sétálva a belvárosban Szakony Szilárd –, de szívfájdalmam az 1912-ben épült ipartestület székháza és annak állapota. Valamikor Kanizsában legalább tíz suszter dolgozott, akik nemcsak javították a cipőket, hanem márkás lábbeliket is készítettek. A szíjgyártótól a bőrösig, a szabóig sokféle vállalkozó megélt a városban. Ma, ha pénteken, szombaton vagy vasárnap végigmegyünk a városon, láthatjuk, hogy a bolhapiac az egyetlen, ami működik, és ami vonzza az embereket. Horváth Gábor találta ki, és a VIA akkori vezetőjével, Gáspár Andrással alakították ki a helyét. Valamikor hömpölyögtünk a városban az MK-21-es és 23-as magnóval a kezünkben, és hallgattuk a Deep Purple brit hard rock együttes dalait. El lehetett menni a Tiszti klubba, a Vasutasba szórakozni, volt élet az Erkel Ferenc Művelődési Házban is. Harkány Laci bácsi szervezésében minden második héten fővárosi művész lépett fel az Erkelben. Én szállítottam őket Kanizsára a Trabantommal, mert Laci bácsinak sem volt rá pénze. Büszke vagyok rá, hogy sokukkal tegező viszonyba kerültem. Valamikor 12 étteremben is lehetett ebédelni. Hova jutottunk? Nem beszélve arról, hogy ma mindössze 4 ezren dolgoznak a korábbi 16–18 ezerrel szemben. Mit mondjak még? Minek ma a Sétáló utca, hiszen nincs pénzük az embereknek.

Sok mindent ki kellett találni

Volt nehézség, mert a városban mindig akadtak ellenfelek, ellendrukkerek. Amikor a rally versenyt kezdtem szervezni, Gál Róbert városi párttitkár és Mózes Pál tanácselnök az első szóra segített. Ismertek, hiszen már régóta ipartestületi elnök voltam és autószerelő mester. Segített a katonaság és a határőrség is. Összesen 354 társadalmi munkással szerveztük meg az első három rally versenyt Kanizsán. A harmadik versenyt már saját zsebből kellett finanszíroznom, mert az útjavításokat a verseny előtt el kellett végezni: hordani kellett a kavicsokat. Két maszek teherautós is csatlakozott hozzánk, és segített. Az országban ez volt az első olyan rally verseny Kilimán és Zalaszabar között, ami 700 méteren lakott területen zajlott. Orosztonyban a lakók megszervezték, és lezárták a falut a verseny idejére. 1986-ban Porrogszentkirálynál a 132 nevező közül 73-an csúsztak bele az árokba, mert a hőség miatt megolvadt az aszfalt az úton. Mindig oda voltam az autókért és a motorokért – idézi fel Szakony Szilárd a pályaválasztás gondolatát. Szülői beleegyezéssel és korengedéllyel 17 éves koromban már megszereztem a jogosítványt. Ma már kamionból, buszból és utánfutóból is van jogosítványom. Amikor már nem tudtam a műhelyben dolgozni, valami mással kellett foglalkoznom: havi 10–13 ezer km-t autóztam Európában, szinte az egész földrészt bejártam. A híres Juhász Árpád geológus két utazás alkalmával is ült mögöttem. A geológusokkal körbejártuk a nagy tavakat, ’85–86-ban Monte-Carlo, Nizza, Cannes és Saint-Tropez utcáin sétáltunk. Mondok egy érdekességet: senki nem beszél róla, pedig Kinizsi Pál gárdakapitány Svájcban volt, és a hat méteres szobra ma is látható. Kinizsi megvette a hadihajókat Velencében, az ottani ácsokkal szétszedette, majd Borzano irányába szállíttatta Svájcba. A mai napig öt-hat hadihajó anyagával jelölték ki Olaszország, Franciaország és Svájc határvonalát. Szerencsére egy olyan francia-angol szakos tanár volt az idegenvezetőnk, aki hozzám hasonlóan szeret utánajárni mindennek. Festői tájakon járhattam, sok élmény ért ezeken az utakon. Tíz évig kamionoztam, tavaly december 16-án szálltam ki a kamionból a szívműtétem miatt. A motor kimaradt az életemből: az első autómat, a Trabantot olcsóbban meg tudtam venni, mint a motort. Kitakarítottam, és a következő hétvégén már elmentem vele Kaposvárra ügyességi versenyre, ahol második helyezést értem el, egy hónap múlva pedig nyertem is. Elkezdtem ügyességi autóversenyekre járni, később szlalomoztam, motorokat szereltem. Így jött össze a barátság az autósokkal. Volt, hogy 16–17 autóval indultunk Sárvárra, Egervárra, Szombathelyre, Kőszegre, Szentgotthárdra versenyezni. Mozogtunk, éltünk. Nem kerestünk sokat, de jobban éltünk, mint most. Én el vagyok keseredve. Hogy mi lesz a gyerekekkel és az unokákkal, azt nem tudom. Volt élet a városban, ma meg bankok vannak. Mindig csináltam valamit, mindig dolgoztam az autószerelő műhelyemben, de abból már kiöregedtem. A saját autómat sem tudom megjavítani. Elmúltam 70 éves, igyekszem egészségesen táplálkozni, és vissza szeretnék menni kamionozni – árulta el bizakodva az egykori autóversenyző.

BAKONYI Erzsébet

(Megjelent a Kanizsa Újság 2025. október 22-ei számában.)