Heten szerezték meg hétfőn az autószerelő mester címet Kanizsán
Heten szerezték meg hétfőn az autószerelő mester címet Kanizsán. A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében megvalósuló, 180 órás tanfolyam augusztusban indult. A résztvevőket 80 százalékos, vissza nem térítendő támogatással segítette a kamara.
Pezsgővel koccintottak a frissen végzett mesterek a sikeres vizsga örömére az ünnepi vacsora előtt a Honvéd Kaszinóban. A kamara már évtizedek óta kiemelten támogatja a mesterképzést. Az autószerelők a szakmához kapcsolódó elméleti és gyakorlati, valamint vállalkozási, pénzügyi, jogi és pedagógiai ismeretekre tettek szert az elmúlt hónapokban.
– A mesterektől már elvárt dolog, ha emberekkel találkoznak - akár diákokkal, akár több beosztottat irányítanak -, hogy velük tudniuk kell kommunikálni, a problémáikat kezelni, illetve vállalkozást vezetni, hiszen ahhoz, hogy valaki vállalkozó lehessen autószerelő szakmában, ahhoz mesteri címmel rendelkeznie kell, tehát ez egy beugró. Ezért a vállalkozás vezetési alapismereteket is itt megtanulták, tehát tudják, hogy milyen típusú vállalkozások vannak és melyiknek mi az előnye – nyilatkozta Balogh Imre, a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési vezetője.
Fontos, hogy legyenek megfelelő szakemberek, akik a jövő nemzedékét oktatják majd – hangsúlyozta Frank Szabolcs, a vizsgabizottság elnöke. Úgy gondolja, hogy a kanizsai autószerelők nagyon jól helyt álltak a számonkérés során.
– A tanulókkal nagyon nehéz, sokat kell velük foglalkozni: kicsit jobbra kell dőlni velük a biciklin, kicsit balra kell dőlni a biciklin, de mindig meg kell velük találni az egyensúlyt ugyanúgy, mint a biciklizés közben. Ha jól át tudjuk nekik adni azt, amiből fel vagyunk készülve, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az a tudás jó helyre kerül és ők is ezt jó helyre viszik – fogalmazott Frank Szabolcs vizsgabizottsági elnök.
Nem volt könnyű munka mellett elvégezni a képzést, de a jövőre nézve megérte Farkas Márk szerint.
– Igazság szerint kamatoztatni egyelőre még nem fogom, mert alkalmazott vagyok egy nagy cégnél és ott dolgozom, de a későbbiekben szeretnék a saját lábamon megállni és ahhoz ez is szükséges. Ami plusz volt, hogy pedagógiai és vállalkozási ismereteket is elsajátíthattunk – mondta el Farkas Márk autószerelő mester.
A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara jövőre is szeretne államilag támogatott mestervizsgákat meghirdetni a környékbeli szakemberek számára.
K.V.
(Képek: Kanizsa TV)