Komoly összdíjazással rajtolhat a teniszezők versenye
A Kanizsa Tenisz Klubnál kerül megrendezésre szeptember 11-12-én a 2. Plappa Fashion nyílt amatőr páros, 60+ nyílt amatőr páros és vegyes páros teniszverseny, mely egyedisége abban áll, hogy összdíjazással várja az indulókat.
A teniszezők kanizsai programját szombaton 9 órától kezdik és vasárnap délutánig ütik a résztvevők a labdát. Ami már biztosra vehető, hogy negyvenhárom induló jelentkezett eddig a három versenyszámban: a nyílt párosra tíz, a 60+ kategóriára hét, míg a vegyes párosra tíz pár állhat össze a nevezőkből. A hét végi verseny lesz az eddigi legnagyobb összdíjazású és létszámú megmérettetés a kanizsai sorozat keretében, mely ezzel együtt történetében mostanáig 110 állomást ölel fel.
P.L.