Ásó, kapa, gereblye… – Már 7 évesen a mezőre jártunk

Vannak még szerencsére olyan emberek, akik nem hagyják a területet parlagon – többségük gyakorlatilag belenőtt a földművelésbe. Szilágyi Lajos egy közülük, a családi ház körüli terület is mindig bővelkedik a zöldségfélékben, mellette pedig a látóhegyi birtokot is gondozza fiai segítségével. Hogy miért is? Erre a kérdésre azt felelte: Sajnálnám parlagon hagyni. Akkor mit néznék rajta? A száraz kórót?

Praktikát és tanácsot is adunk e heti rovatunkon belül, de mielőtt konkrétan a zöldségfélékre, a sánci kertre rátérnénk, menjünk egy kicsit vissza az időben, hogyan is történt, amikor „már 7 évesen a mezőre jártunk”. - A szüleim földművelésből éltek, ha dolgozni kellett, akkor dolgozni kellett. A gyerekeket nem tudták kire hagyni akkoriban, és így belenevelődtünk. Állatok is voltak, azokat is el kellett látni nap, mint nap, az ember megtanulta. Ez végig kísérte az életemet. Ma már túl vagyok a 70-en, de még most is csinálom – mondta el Szilágyi Lajos.

Ma már nyugdíjasként, de korábban az aktív munkás mindennapok mellett művelték családjával a kertet, mellette pedig a közelben lévő szőlőhegyet. - Kellett ez is, hiszen egy bérből régebben sem lehetett megélni. Annak idején nagy segítség volt az anyósom, mindent megtett, amit tudott. Most, nyugdíjasként több az időm, de a gyerekek, a fiaim sokat segítenek. Ott van például a permetezés. Én a régi, kézit használom, de ők már modern, motoros permetezővel dolgoznak. Egyszerűbb, gazdaságosabb is. Sőt, szeretnek kint lenni a hegyen. Most már barátokkal járnak ki, a fiatalok számára egy jó kis találkozóhely lett a hegy – fogalmazott a sánci gazda.

Több kérdés vetődik fel az emberben akkor, amikor szembe találja magát a Szilágyi Lajos által termelt zöldségekkel. Idén a nagy hőség és aszály miatt sokan küszködtek a növényekkel, nála pedig ládaszámra érik a paradicsom, a paprika első osztályú és az uborka is még mindig ontja a termést. Felvetődik a kérdés: ez hogyan sikerült? - Fóliasátrunk évtizedek óta van. Abban és kint, szabad földben is ültetek. A fólia véd, akár a jégtől is, de a földet táplálni kell. Én minden évben felásom az egész kertet, és mivel tartok tyúkokat, tyúktrágyát hintek el, azt aláásom. Télen szépen átissza a föld. Paprikát minden évben palántaként veszek a piacon, egy kiskanizsai asszonytól. Azt kiültetés után még tápoldatozom. De valami gyönyörű. Meg is köszöntem a termelőnek, idén sem csalódtam a paprikában. A paradicsomot említve voltak kétségeim az idén, ebben a nagy melegben. Rengeteget kellett öntözni, de amikor az utolsó pillanatban megjöttek az esők, hát életre kaptak a paradicsomok. Most már rengeteget be is főztünk. Az uborka még mindig virágzik, szintén érdekes volt az idén. A fóliában kígyóuborkát tartok, azzal ebben az évben sem volt gond, de a kintivel igen... az öntözés éppen csak életben tartotta. Azért annyit tudtunk szedni róla, hogy a savanyúságot eltettük. Mindenhez rengeteg víz kellett. A tökfélék ugyanúgy szenvedtek ezen a nyáron, szinte megsült a virág, hiába adtam a nedvességet. Persze, azért tudtunk szedni róla. Mindenesetre az a véleményem, az idei év... nagy próbára tett minket. Mindenkit, akinek kertje van.

Vincze Adél

Fotó: Bakonyi Erzsébet

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021. szeptember 3-án megjelent számában olvasható.