Közgyűlés: elfogadták a Teleki utca és a Platán sor vízvezeték hálózatának korszerűsítésére vonatkozó napirendi pontot

facebook megosztás

Elfogadta a közgyűlés a Teleki utca és a Platán sor vízvezeték hálózatának korszerűsítésére vonatkozó napirendi pontot. Az egymilliárd forintos beruházás 70 százalékos pályázati támogatásból, valamint 30 százalék önkormányzati összegből valósulhat meg.

A képviselők az érintett utcákat a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. segítségével választották ki.

– Úgy döntöttünk, hogy két helyszínre fogjuk beadni a pályázatot, a Teleki utcára, a Kórház utcától a Levente utcáig, ahol már több mint 100 évesek a csövek. Ezen kívül a Platán soron valósulhat meg végre ez a vízközmű fejlesztés. Reménykedünk abban, hogy nyertes pályázat lesz, és megoldódik mind a két szakasz problémája. Természetesen van több problémás szakasz is, de a Vízmű összeállítása szerint jelenleg ez a két legproblémásabb szakasz – nyilatkozta Berta Krisztián, az ÉVE önkormányzati képviselője. 

Balogh László polgármester fontosnak tartotta kiemelni: Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő lobbiereje is befolyásolhatja a pályázat sikerességét.

– Azt gondolom, hogy ez a 300 millió forint önerő nem is olyan sok, mert a visszakapott közműadó ezt akár két év alatt fedezheti. Óhatatlan, hogy azt is igenis kimondjuk, hogy egy ilyen pályázati nyerésnél szerepe lehet országgyűlési képviselőnknek is, és reméljük, hogy fog tenni ő is azért, hogy ez a projekt sikeres legyen – mondta Balogh László polgármester. 

Bizzer András alpolgármester Balogh Lászlóhoz csatlakozva a kormányt emelte ki, mint támogatót. Elmondta: a kormányzati segítségnyújtásnak köszönhetően jó állapotban van a város költségvetése, így nem okoz gondot a 300 millió forint önerő előteremtése. Ő is megköszönte Cseresnyés Péter munkáját a közműadó csökkentésének érdekében. Szabó Szilárd, a Fidesz-frakció frakcióvezetője is örült, hogy megjelent ez a pályázat, azonban a 30 százalék önerő nem kevés, így meg kell próbálniuk tartalékot képezni.

– Államtitkár úr már a pályázat megjelenésének a pillanatában felhívta rá a figyelmünket, hogy érkezni fog a pályázat és készüljünk rá, mert nagyon fontos. Ezzel én is egyet értek, rengeteg a probléma. Olyan ellátási területeken, ahol nagyon nagy lakosságszám van, elég csak a Teleki utcát vagy a Platán sort említeni. Én drukkolok, hogy sikerüljön ez a pályázat – fogalmazott Szabó Szilárd, a FIDESZ-KDNP frakcióvezetője. 

Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője élesen reagált a Kanizsán ellenzékben levő kormánypártiak szavaira, majd próbálta elmagyarázni a helyzetet. Azt mondta: az önkormányzat dolga biztosítani, hogy a vízvezeték rendszer megfelelően működjön, nem a Vízműé. A csővezeték hálózat önkormányzati tulajdonban van, így a felújítás sem az üzemeltető dolga. Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese arra mutatott rá, hogy a pályázat értékelési szempontjába, ha Cseresnyés Péter beavatkozna, akkor hivatali visszaélést követne el.

– Itt egy teljesen objektív szempontrendszer van, ami alapján pontozzák ezeket a pályázatokat. Az, hogy az egységnyi felújított hálózatra eső lakosok száma hány pontot ér, az ide le van írva, hogy hány főnél, hány pont. Ebbe nem tud beleavatkozni, ezért nem tud lobbizni – mondta el Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese.

A közgyűlés az előterjesztést 15 igennel, egyhangúlag elfogadta. Amennyiben támogatást nyer a pályázat, a beruházás megvalósítása 2023-ra várható.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.