Felszentelték a kereszteket

facebook megosztás

Megújult két kereszt a homokkomáromi kegytemplomnál a Zala Megyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat jóvoltából. A pénteki, horvát nyelvű szentmisét követően a kereszteket fel is szentelték.

Homokkomárom már több száz évvel ezelőtt a Mura menti horvátok zarándokhelye volt – emlékeztetett Vargovics Józsefné. A Zala Megyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke hozzátette, a ’90-es évek óta ismét megnőtt az igény a horvát nemzetiségi vallási rendezvényekre, ezért is fontos, hogy a keresztek ne váljanak az enyészetté.

– A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatot írt ki, tehát a minisztérium pályázatot kültéri keresztek, szobrok felújítására. Éltünk az alkalommal, nem csak a Zala Megyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, hanem mondhatom, hogy a megyében valamennyi horvát falu nyert a pályázaton és az nagy dolog, mert már hosszú, hosszú éveken keresztül nem nagyon fordítottak erre kellő figyelmet, és már a felújítás igen időszerű volt, és nagyon örülünk neki – nyilatkozta Vargovics Józsefné, a Zala Megyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

A keresztfelújítások azért is lényegesek, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek leszármazottjai is emlékezhessenek.

– Emlékeztessenek arra az örökségre, és eleinkre, akik ezt állították és amit örökségként nekünk tovább adtak. Azzal, hogy ezt az örökséget ezeknek a fiataloknak, abban formájában, ahogy megörököltük tovább tudjuk adni – mondta Cseresnyés Péter miniszterelnöki biztos.

Az ünnepségen többségében a Mura-menti települések lakosai jelentek meg, akik örültek az újító kezdeményezésnek.

– Az ezelőtti idő az olyan volt, hogy minden maradt ahogy volt. Hogyha volt az egyházaknak pénzük, akkor felújították, hogyha nem, akkor nem – mesélte Végh Jenőné.

A felújított kereszt Proszenyák Zsolt, a Nagykanizsai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke szerint fontos üzenetet hordoz mindenki számára.

– Én azt gondolom, hogy talán jelképek is lehetnek ezek a keresztek, annak, hogy valami most újjászületett, valami elindult és talán egy új értelmet fog ismét kapni – fogalmazott Proszenyák Zsolt, a Nagykanizsai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Az ünnepélyes felszentelésen közreműködtek a kanizsai horvát tamburazenekar tagjai, valamint a borsfai, a murakeresztúri és a tótszerdahelyi általános iskola tanulói.

K.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.