Garden Art – Szimbiózisban a művészet a természettel

Rovatunk e heti főszereplője egy igazán különleges hölgy, aki a művészet – ezen belül is a festészet – és a természet harmóniájában teljesedett ki. Az elmúlt hétvégén nagy szeretettel fogadta az érdeklődőket saját kertjében Jakabfyné Ágnes. A meghívásnak rovatunk eleget tett, a Kanizsa Médiaház kollégái élményekkel gazdagon tértek haza.

Különleges hangulat járta át a kertet, ahol nem csupán növények, hanem festmények várták a látogatókat. Mégis egységben, gyakorlatilag szimbiózisban - ezt az érzést a Garden Art látogatói is megtapasztalhatták. - Több évvel ezelőtt kezdődött minden. Egy jobb agyféltekés rajz-tanfolyamon. Én addig arra voltam képes: pont pont vesszőcske, készen van a fejecske. Csodáltam azokat, akik képesek voltak élethű rajzra. Egy hétig voltam a tanfolyamon, és eljött a pillanat, amikor önarcképet kellett készíteni. Elméletileg ez a legnehezebb. Nekem némileg sikerült, de a számat nem tudtam megrajzolni. Akkor derült ki, hogy ez pszichológia. Sok mindent nem tudsz megrajzolni, mert azzal neked élet-problémád van. A ráncok is ilyenek például. Én sok mindent tudtam, mindig minden érdekelt, masszőr is voltam évekig. Aztán verseket írtam. Szintén itt vannak a kertben. Sok év eltelt, közben a nonfiguratív festészettel foglalkoztam, szenior örömtáncot, szenior jógát oktattam. De eljött az idő, amikor rájöttem, hogy magammal, a kertemmel kell foglalkoznom. Pedig mindig „kertes” voltam, csak kevés idő jutott rá. Három évvel ezelőtt nyitott meg ez a kert, akkor már több tanfolyamon túl voltam. Elsősorban öko-tanfolyamokon voltam, mert mindig szerettem túrni a földet. Elsősorban magas ágyásaim vannak, hogy ne kelljen annyira hajolgatni... ugye... És elárulhatom, van egy unokám, aki szintén nagyon ügyesen rajzol és fest, tehát újraindulhatott az egész dolog – árulta el a Garden Art háziasszonya.

Jakabfyné Ági szerint a művészet akkor kezdődik, amikor már nem másol az ember. A két év termésének kiállítása után egy új technikával, a power-ballal szeretne megismerkedni. Magyarán Ági a textil-szobrászatot szeretné ötvözni mindazzal, ami körülveszi – ráadásul a fazekasság sem áll messze a terveitől, hiszen mint mondta: egy kis agyagolás még beleférne, túrom a földet. - Hétköznap egyedül vagyok. Beszélgetek a növényeimmel, gondozom őket. Mellette festek. Ez egy megújulás ebben a korban. De ha az ember leül – és ezt tapasztaltam, a többi hasonló korú hölgynél – ha nincs kihívás az életében, nincs új dolog, amit szeretne megtanulni, akkor egyszerűen ott marad a távirányító környékén. És akkor tényleg kezdődik az öregség, az érdektelenség, akkor leépül az emer – fogalmazott Jakabfyné Ági.

Útravalóul még egy jókívánságot is csatolt azoknak, akik olvassák ezen sorokat.  - Kívánom mindenkinek, sőt, bíztatom őket, hogy találják meg azt a módszert, amivel ki tudják fejezni magukat. Találjanak egy célt, ami előreviszi őket – főleg a pandémia árnyékában. A kert erre kiváló! Legyünk kint a szabadban – és alkossunk közben. Ez vezetett engem is. A képeim és a kertem. Mind a kettő én vagyok. Ezt szerettem volna, és szeretném megmutatni – mondta mosolyogva Ági.

A bíztatása talán szárba szökken, ahogy egy elvetett mag. A természet és a művészet közös egymásba olvadása talán erőt ad azoknak is, akik eddig nem mertek növényeik között ecsetet, vagy ceruzát ragadni. Ági azt mondta: „Sokszor arra jövök rá, amit megfestettem, abból különböző motívumok jönnek ki. Nem az a cél lebegett előttem, hogy valami létrejöjjön. Hanem ami létrejön benne, azt előhívjam.”

Vincze Adél