Az MSZP és a Párbeszéd jelöltje Fodor Csaba lett
Fodor Csabát indítja képviselőjelöltjeként Zala megye 3. számú, Nagykanizsa központú választókörzetében az MSZP és a Párbeszéd. Ezt csütörtök délután Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke jelentette be.
Régóta politizál már Fodor Csaba, és jól ismeri a város, valamint a térség problémáit – fogalmazott a tegnapi sajtótájékoztatón Kunhalmi Ágnes.
– Mindketten hiszünk az önkormányzatok erejében, és az, hogy az MSZP-Párbeszédnek Karácsony Gergely a miniszterelnök-jelöltje, garancia számunkra, hogy az önkormányzatokat kárpótolni fogjuk, és jóvá fogjuk tenni azt, amit eddig elvettek az önkormányzatoktól. Meg kell, hogy valósuljon az emberek köré épülő kormányzás és önkormányzás is – mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke.
Kunhalmi Ágnes hangsúlyozta: Fodor Csabával együtt képviselik azt, hogy a társadalom mély, belső megosztottságán változtatni kell. Azt valljak: demokratikus keretek közt kell az ország és a térség problémáit is megoldani.
– Ennek a városnak lakosai vannak, polgárai vannak, akiknek jogos érdekeik vannak. Ezeket a jogos érdekeket kell nekünk kiszolgálni. Olyan helyzetet kell teremteni, hogy az itt élők lehetőség szerint itt tudjanak dolgozni, itt tudjanak érvényesülni, itt kapjanak jövedelmet. Itt tudják a gyerekeiket óvodába, iskolába járatni. És tudjunk nekik olyan perspektívát mutatni, ha elmennek továbbtanulni, legyen nekik hova, és miért, érdemes visszajönni. Ez a mi feladatunk – nyilatkozta Fodor Csaba, az MSZP-Párbeszéd képviselő-jelöltje.
Tenni és dolgozni kell a városért, az önkormányzatok önrendelkezési jogait pedig vissza kell adni – tette hozzá Fodor Csaba.
V.A.
(Képek: Kanizsa TV)