A szélsőséges időjárás miatt nagy figyelmet igényelnek a dísznövények
Még a legtapasztaltabb hobbikertészeket is megtorpanásra késztette a szeszélyes április. A virágok kedvelői már hetek óta várják, hogy kihelyezhessék a balkonládáikat, cserepeiket az erkélyekre, teraszokra. A szakemberek szerint különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a megfelelő öntözésre és a tápanyag-utánpótlásra.
Az utóbbi évek tapasztalata alapján januárban és februárban enyhébb az idő, márciusban és áprilisban pedig nem egyszer fagyot hoz magával a lehűlés. Mégis többen kockáztattak az elmúlt hetekben, így a növényeik fagykárt szenvedtek.
– Én az ismerőseimnek, vásárlóimnak mindig is azt tanácsoltam, figyeljék az időjárást. Ha az időjósok azt mondanák például, hogy holnap reggelre lesz egy kis talaj menti fagy, akkor a balkonnövényeket arra az éjszakára védett helyre kell tenni, reggel pedig a fagyok elmúltával újra ki lehet őket tenni – mondta Fekete Péter virágkertész.
Mindezek ellenére valóban itt az ideje annak, hogy virágokkal díszítsük balkonunkat, kertünket, környezetünket – hangsúlyozta Fekete Péter. Mint arra rámutatott: azt is tudni kell, melyik növénynek milyen a hideg-, és a fagytűrő képessége.
– Ezek a növények meleg igényesek, fényigényesek és tápanyagigényesek. Ha süt a nap, meleg van, ezek a növények kint a szabadban érzik jól magukat. Mehetnek ki a teraszokra. Öntözni, tápoldatozni kell őket, és csodálatos díszei lesznek a környezetünknek – tette hozzá Fekete Péter.
Odafigyelés a titka mindennek, mellette pedig a tapasztalatszerzés – tette hozzá a virágkertész. A jelenlegi szeszélyes, olykor szélsőséges időjárás miatt nagy figyelmet igényelnek a dísznövények, ez igaz az öntözésre és a tápanyag-utánpótlásra is.
V.A.
(Képek: Kanizsa TV)