Minden út a ZalaZone tesztpályára vezet

facebook megosztás

A Zalaegerszegen zajló fejlesztések egyszerre javítják a helyi foglalkoztatottságot, egyben régiós és országos fontosságúak, közös nevezőjük pedig az innováció.

Állami hátszelet kapott a napokban a zalaegerszegi oktatás azzal, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánították a Zala­egerszegi Szakképzési Centrum egyes intézményeinek 21. századi elvárásoknak megfelelő fejlesztését. Jól képzett szakemberekre bőven szükség lesz a város 2030-ig szóló gazdaságfejlesztési stratégiájának megvalósításában, amelynek vezérprojektje a védelmi ipar, a Science Park, a SmartField, a logisztikai központ a konténerterminállal és a drónkompetencia-központ.

A védelmi ipari fejlesztésekről a németországi Rheinmetall és a ZalaZone Ipari Park Zrt. kötött megállapodást.

A Rheinmetall és a magyar állam vegyesvállalata 60 milliárd forintból épít harcjárműveket gyártó üzemet Zalaegerszegen. Ott készül majd 172 Lynx harcjármű abból a 219-ből, amelyet a Magyar Honvédség a németországi társaságtól rendelt.

A Science Park vezérprojekt lényegében a ZalaZone Tudományos és Innovációs Park tevékenységét takarja. Olyan környezetet kívánnak kialakítani, amelyben a gazdasági szereplők és az egyetemi szféra együttműködhetnek. A parkban, a tesztpálya szomszédságában, tavaly októberben avatták a ZalaZone Kutatási és Technológiai Központot a második vezérprojekt, a Science Park első elemeként. Letették a Széchenyi István Egyetem kutatóközpontjának, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pannon Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete egyetemi előadó-épületének alapkövét is.

A ZalaZone a SmartField vezérprojekt kapcsolódási pontja is: a SmartField egy olyan integrált üzleti zóna a tesztpálya és a Science Park között, amelyen nagy hozzáadott értékű szolgáltatásokat és termékeket kínáló vállalatok telepedhetnének meg.

A negyedik vezérprojekt kulcsszava az intermodalitás, azaz a közúti, a vasúti és a légi szállítmányozás működésének összehangolása, fejlesztése, ideértve a Hévíz-Balaton nemzetközi repülőtér fejlesztésének támogatását.

A drónkompetencia-központ is a ZalaZone-nal együttműködve léphetne a piacra. A megállapodás dokumentuma emlékeztet, hogy a pilóta nélküli légijármű-rendszerek kutatásában, fejlesztésében Magyarország eddig nem ért el látványos, nemzetközi szintű ipari és tudományos sikereket.

Forrás: vg.hu

(Borítókép: Varga György/MTI)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.