Nem is ment rosszul az első ellen

facebook megosztás

A listavezető Haladás VSE II legénységénél szerepelt a Nagykanizsai Futsal Club az NB II-es futsal bajnokság Nyugati csoportjában és a kanizsaiak időnként az elmúlt idényre emlékeztető módon szerepeltek – a végül sikerrel járó vasi ellenlábasnak méltó ellenfelei voltak.

Haladás VSE II (1.) – Nagykanizsai Futsal Club (11.) 4-3 (1-2)

NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, 16. forduló. Szombathely, zárt kapuk mögött. Vezette: Blum (Karsai, Vámosi).

NFC: Szakmeiszter Á. - Kollár P., Schuller, Koronczai, Szakmeiszter J. Csere: Simon M. (kapus), Horváth G., Horváth M., Dömötörfy, Bagó B. Edző: Bagó Gábor.



Szakmeiszter János (92) duplázni tudott a listavezető Haladás VSE II futsalosai ellen

Fotó: kanizsafutsal.hu

A kanizsaiak kimondottan erős kezdővel álltak fel a tabellát vezető Hali II futsalosai ellen, a kispadon pedig az utánpótlás képviseltette magát. Ennek ellenére nem kezdtek rosszul, a kétgólos előny kimondottan jól is mutatott a vasiak szépítéséig, mely az első játékrész utolsó pillanataiban esett. Ráadásul a második húsz perc sem indult rosszul a nagykanizsaiaknak, onnantól viszont már csak a Haladás volt eredményes és meg is nyerte végül a találkozót.

G.: Papp Zs. (20., 23.), Horváth N. (28.), Szakasics (35.), illetve Szakmeiszter J. (6., 21.), Kollár P. (11.)

- Úgy gondolom, ha rendes kerettel tudtunk volna elutazni, akkor más lett volna a mérkőzés eredménye – mondta el a találkozóról Bagó Gábor, az NFC trénere. - Ennek ellenére a játékosok tették a dolgukat a pályán egészen addig, ameddig bírták erővel. Gratulálok a Halinak a győzelemhez.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.