Az egyik már elkelt
Ahogy arról néhány hete már hírt adtunk, a Nagykanizsai Olajbányász SE szurkolói közösségi oldala jótékonysági céllal „aláírásgyűjtési akciót” szervezett egy-egy korábbi kanizsai futballmezre, valamint pólóra.
A történet lényege: az adventi időszak valamennyi napjára megkerestek egy-egy korábbról ismert kanizsai labdarúgót a szervezők, hogy egy Nagykanizsa-mezt szignójukkal ellássanak, majd a ruhadarabot licitre bocsássák.
Kétszer negyven aláírás és a mez már gazdára is talált
Fotó: facebook
A befolyt összeget – 150 ezer forintot - jótékony célra ajánlották fel az ötletgazdák. A elgondolás a majd' másfél hónap során kissé kinőtte magát, hiszen a tervezett huszon-egynéhány játékos helyett negyven jött össze – ahogy arról be is számoltunk – a sorozatot elkezdő Kepe Tibortól a teljesség igénye nélkül például Fuisz Lászlóig bezárólag.
Az említett focipólót is negyvenen látták el névjegyükkel, erre a licit még folyamatban van, az azonban már biztos, hogy a piros-kék legendák aláírásaival „díszített" ereklyéért befolyó összeg a helyi állatmenhelyé lehet.
P.L.