Mesélő ablakok Szepetneken

facebook megosztás

Rendkívüli ablaktárlat. A szervezők szerint így is lehetne nevezni a szepetneki IKSZT aktuális, időszaki kiállítását. A helytörténeti gyűjtemény ablakaiban ugyanis a településen élő nemzetiségek jelenítik meg saját, adventhez kötődő hagyományaikat.

– A kiállítás a magyarok mellett a községben élő horvátok, németek és romák közös gyűjteménye – szögezte le Sóstainé Márfi Ibolya, aki hosszú évek óta tevékenykedik Szepetneken a múlt örökségének, értékeinek megmentésén.

– Olyan ablakaink vannak, amelyek mélyedései alkalmasak arra, hogy a már eddig összegyűjtött kincsekből tematikus bemutatást tartsunk. Az ablak most nem csupán dekoráció – nyilatkozta Sóstainé Márfi Ibolya szepetneki lokálpatrióta.

A településen élő nemzetiségek mindegyike kapott egy-egy ablakot, ahol megjelenítették saját színeikkel, tárgyaikkal dekorálva saját hagyományaikat. Mindez az együvé tartozást is szimbolizálja Szepetneken.

– Nem lehet most csak úgy betérni a gyűjteménybe. Mi most üzenni szeretnénk. A nemzetiségek is üzenni szeretnének. A történelmi megpróbáltatások, az együttélés, sok mindenre megtanította a szepetnekieket. Az adventi időszak legfontosabb üzenete: békességet kívánunk, és ebben az időszakban egészséget kívánunk – tette hozzá Sóstainé Márfi Ibolya.

A rendkívüli tárlatot bármikor meg lehet tekinteni kívülről, a szepetneki IKSZT-hez tartozó helytörténeti gyűjtemény földszinti ablakaiban.

V.A.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.