Hamis jogsival, járművezetéstől véglegesen eltiltva közlekedett – az egerszegi fogdán kötött ki

facebook megosztás

Közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást a nagykanizsai rendőrök az 54 éves sofőr ügyében.

Az M70-es autópálya 14-es kilométerszelvényében ellenőriztek a zalai rendőrök egy francia honosságú Ford típusú személyautóval közlekedő magyar állampolgárt 2020. december 9-én 10 óra 30 perckor.

A férfi a vezetési jogosultságát egy Kanadában kiállított vezetői engedéllyel próbálta igazolni, de az okmány vizsgálatakor felmerült a gyanú, hogy a jogosítvány nem eredeti, az hamisítvány, az eredeti teljes utánzata. 

A sofőr adatainak ellenőrzése során kiderült, hogy őt a járművezetéstől korábban véglegesen eltiltották, nem vezethetett volna.

A körösszegapáti férfit az egyenruhások elfogták, majd a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra történő előállítását követően közokirat-hamisítás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, az eltiltás hatálya alatti járművezetés szabálysértés elkövetése miatt gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából szabálysértési őrizetbe vették, és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították.

A hamis vezetői engedélyt a nyomozók lefoglalták – közölte a rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.