Fél óra volt csupán – még van néhány nap, kérlek, segíts te is

facebook megosztás

Fél óra volt csupán, s Kárpátalja, vagy Erdély egyik szegény, magyar ajkú családja már örülhet is a karácsonynak.De az is lehet, hogy csak a szomszédba, Zalakomárra utazik a csomagnyi szeretet, mindegy is. A lényeg, hogy egy kis örömet hozzon és okozzon másoknak. Még van néhány nap: milyen jó volna, ha még újabb, jó pár száz kanizsai család összeállítaná a maga cipősdoboznyi szeretetét, így, karácsony tájékán. Nekem fél óra volt csupán, és egy fillérembe sem került.



 

Bevallom, tavaly még nem raktam össze a magam kis cipősdobozát, mert úgy gondoltam, elég csak írni róla. De nem elég, segíteni kell tevőlegesen is, főként, ha nem visz pénzt a háztól, és csupán fél óránkba kerül a dolog. Sőt, ez a fél órácska egy dobozkát telepakoló családnak lehet akár egy együtt töltött, fertályórányi szórakozás is. Mert, mi is kell hozzá? Egy üres cipősdoboz, némi csomagolópapír, illetve olyan dolgok, amelyből például több is van otthon, vagy amit már nem használunk, de nincs szívünk kidobni a szemétbe. És kell-e annál jobb szórakozás a gyerekkel, hogy nézzük meg, mit adnál oda gyermekem egy ismeretlen gyerkőcnek, akiről csak annyit tudni, hogy szegény sorban él, és magyar?



 

Mert a keresgélés közben lehet mesélni neki magyarságról, nélkülözésről, az élet dolgairól. Persze, közben meg együtt lenni. És nem kell nagy dolgokra gondolni: néhány kedves plüssállat, tolltartó, íróeszközök, kifestők, színezők, könyvek, kisautók, játékbabák, kirakók, építőjátékok és még számtalan dolog lehet a háztartásban, amit beletehetünk a dobozba. A lényeg, hogy viszonylag jó állapotú, használható tárgy legyen, ami lehetőleg nem szül agressziót: tehát játékfegyvert inkább ne…Beletesszük szépen a dobozba, ügyelve arra, hogy nagyjából úgy rakosgassunk, hogy egy doboznyi ajándékunk egy korosztálynak szóljon. Csomagoljuk be, na, ez megint jó szórakozás lehet a nebulónknak, aztán jöhet egy ma oly népszerű „szelfi”, és apa már viheti is másnap a Csodapontok egyikére: polgármesteri hivatal, református templom a városi könyvtár fölött, Tourinform Iroda az Erzsébet téren, de még van jó néhány hely, ahol leadhatók a dobozok. Ennyi, és mikor életünk értelme, szenteste, a fa alatt bontogatja nagy izgalommal az ajándékaikat, akkor hozzuk szóba nekik: gondolj csak bele, hogy a mi általunk küldött cipősdobozt most ugyanilyen izgalommal csomagolja ki egy magyar gyermek, innen 1000 kilométerre.

Szóval, jó lenne, ha még összejönne néhány száz doboz. Vagy néhány ezer. Nekem csupán egy fél órámba került, míg összeszedtem otthon egy cipősdoboznyi íróeszközt, rajzlapot, zsírkrétát, miegymást: hiszen ma már többségében a számítógépen írok, így minek nekem az a tucatnyi toll, aztán a radír sem kell, meg minek idehaza három vonalzó, nem folytatom. Csomagolás, és másnap már vittem is a „helyére”: mert tudom, hogy jó helyre fog kerülni…

Dr. Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.