Hiányoztak a szurkolóik

facebook megosztás

A hétfőig kettőből kettőt nyerő Nagykanizsai Futsal Club fogadta a négyből négyet behúzó Haladás VSE II együttesét a futsal NB II Nyugati csoportjának küzdelmei során és a vasiak igazi tétmeccs keretében vitték el a pontokat Kanizsáról.

Nagykanizsai Futsal Club (6.) – Haladás VSE II (1.) 2-4 (2-3)

NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, 5. forduló. Nagykanizsa, zárt kapuk mögött. Vezette: Maml (Hartung, Pekoli). G.: Szakmeiszter J. (2., 18.), illetve Németh B. (5., 14.), Szakasics (18.), Kovács M. (25.)

NFC: Szakmeiszter Á. – Bogyó, Horváth E., Fujsz, Szakmeiszter J. Csere: Joó, Horváth M., Szőke Á., Csavari, Kollár, Pataky. Edző: Bagó Gábor.

Bár a hangulat nem lehetett a korábbról már megszokott, igazi rangadóra készülhetett a két futsalcsapat a zárt kapus találkozójukon, melynek Szakmeiszter János korai gólja rögtön meg is adta az alaphangot. A vendégek idővel aztán igazolták eddigi mérlegüket, mivel félidőre már a vezetést átvéve mehettek pihenőre. A második húsz percben ugyan csak egy találat esett, ugyanakkor remek meccs kerekedett, melyet követően a Hali II zsebelte be a győzelmet.

- Nagyon kiélezett és pörgős meccset játszottunk a Haladással – mondta el Bagó Gábor, az NFC trénere. - Úgy gondolom, a Haladás II elleni egy igazi rangadó volt az NB II-ben és a kis Hali megmutatta, hogy nem hiába vezeti a pontvadászatot. Sajnos, mi sok lehetőséget elrontottunk és a támadásainkban rendre rossz döntéseket hoztunk. Ennek ellenére a helyzeteink megvoltak, de nem tudtunk élni velük. Ilyenkor látszik a legjobban, hogy mennyire nagy szükségünk lenne a szurkolótáborunkra, akik ilyen mérkőzésen jelentik nekünk azt a pluszt, amivel ezeket a meccseket megnyerjük. Gratulálok a Haladás fiataljainak.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.