Nem egyszerű a járványügyi szabályok betartása az iskolákban

facebook megosztás

Nagyon várták az iskolakezdést Nagykanizsán is a diákok, ugyanakkor a pedagógusoknak és a gyerekeknek sem egyszerű a járványügyi szabályok betartása. A rendszeres fertőtlenítés és kézmosás elrendelése mellett van olyan iskola, ahol a tanórák alatt is maszkot viselnek a tanulók.

Nagy örömmel találkoztak a fiatalok a barátaikkal az iskolákban, de ez a tanév most ölelések nélkül indult, hiszen a tanároknak és a diákoknak is szigorú szabályokat kell betartaniuk a járvány elleni védekezés miatt.  

– A gyerekek nehezen tudják ezt betartani, de következetesen próbáljuk betartani azokat a szabályokat, amik ilyen körülmények között betarthatók. Maszkot kell viselni, távolságot kell tartani. Azért az udvaron kicsit lazábban vannak. Az első üdvözlő pillanatok azért nehezek voltak számukra, mert a megszokott ölelkezéseket nehéz volt nem betartani – árulta el Richterné László Erzsébet, a Thúry-iskola igazgatója.

A diákok a tanórákon nyitott ablakoknál és ajtónál, maszkban ülnek a termekben, valamint a tanárok is maszkban adják le az anyagot. A tanulók véleménye szerint rettentően megnehezíti a maszkviselés a mindennapjaikat.

– A szájmaszk nagyon megnehezíti a napjainkat, főleg a tanórákon. Nem tudjuk még egyelőre elképzelni, hogy a felelések hogyan fognak zajlani, mert nagyon fárasztó ebben beszélni, levegőt is alig kapunk és kényelmetlen nagyon – mondta el Bálint Dzsenifer.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ közlése szerint csak kiterjedtebb esetszámok esetén állhat vissza a digitális oktatás, ameddig csak néhány iskolában jelenik meg a fertőzés, addig marad - szigorú szabályok mellett - a hagyományos oktatási rend.

H.R.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.