Sikeresen pályáztak – Megújul a letenyei plébánia
Megújul a letenyei plébánia. A helyi egyházközség a Magyar Falu Program keretében sikeresen pályázott a patinás, 1700-as évekbeli épület felújítására. A 30 millió forintos felújítás a közösségeket is szolgálja.
A plébánia a település négy legrégebbi épülete közé tartozik, a közösségi tér a földszinten kap helyet. A felújítás magában foglalja a szigetelést, a vizesedés megszünetetését, a vízvezetékrendszer és a villamoshálózat rekonstrukcióját. Aigner Géza plébános szerint nagy szüksége van a letenyei közösségnek arra, hogy legyen egy spirituális otthona, ahol a humán, lelki, vallásos programokat meg lehet tartani.
– Említhetek két korosztályt. A fiatalokat, hittanos gyerekeket, minisztránsokat. Nekik nyújt lehetőséget arra, hogy ne csak iskolapadban halljanak a hitünkről, illetve a közösségi értékeinkről, hanem bejöhessenek a plébániára, közvetlenül, játszva tanuljanak. Ugyanez a minisztránsokra is érvényes, hogy télen ne a hideg templomban kelljen megismerni nekik bármit is a liturgiával kapcsolatban. hanem egy más jellegű épületben, a plébánián, de mégis egyházi közegben. A másik fontos korosztály pedig a felnőttek – mondta Aigner Géza, Letenye plébánosa.
Az épületben egyebek mellett kiállítás is helyet kap, az anyag részint megvan, de a gyűjtés folyamatos. Az épület földszintje több helységből áll, rendezvények tartására, előzetes megbeszélésekre is alkalmas a plébánia. Az objektum pincéje igazi kuriózum, de felújításra ott is szükség van. A plébániát, mint a város egyik legrégebbi épületét Letenye önkormányzata is nagy becsben tartja, az együttműködés a város és az egyházközség között szoros.
– Ami a mai világban a legfontosabb, és az önkormányzatnak is feladata, ugyanúgy, ahogy az egyházközségnek, a fiatalok helyben tartása. a fiatalok részére olyan lehetőségek biztosítása, ahol hasznosan el tudják tölteni a szabadidejüket. Az egyik ilyen lehetőség a plébánia épületében kialakítandó közösségi tér – fogalmazott Farkas Szilárd, Letenye polgármestere.
Az idei esztendőben a közbeszerzés, a kivitelező kiválasztása történik meg a pályázat keretén belül a konkrét munkálatok tavasszal indulhatnak Letenyén.
V.A.
(Borítókép: Kanizsa TV)