Tónusokban gondolkodva

„A világot jó, ha nem kizárólag feketén vagy fehéren látjuk. Ugyanakkor izgalmas letisztultan szembesülni az élet történéseivel” – ezekkel a szavakkal invitálja az érdeklődőket január végén megnyílt kiállítására a Kanizsa Fotóklub. A Fekete-fehér elnevezésű tárlat a HSMK Ősze András Galériájában várja a látogatókat.

22 szerző 56 képe látható a Kanizsa Fotóklub HSMK-ban nyílt tárlatán (Fotó: Gergely Szilárd)

– Minden évben próbálunk olyat csinálni, ami annyira talán nem szokványos. Van, amikor tágítjuk a határokat, van, amikor nem – szögezte le a beszélgetés elején Varga Szilárd, a Kanizsa Fotóklub elnöke. – Ezúttal korlátok közé szorítottuk magunkat, ugyanis ezen a kiállításon nemcsak feketék-fehérek a képek, hanem a méretük is egységes: mindegyik 70x50 centiméteres. Ezzel az anyaggal azt szerettük volna megmutatni, hogy a tagok csapatként is együtt tudnak dolgozni, és egy koherens tárlatot létrehozni.

Lipódi László

Az Ősze András Galériában 22 szerző 56 képét állították ki. A témát szabadon választották a fotósok: a csendéletektől kezdve a portrékon át a koncertfelvételekig sokféle alkotás látható. A tájképek hazai helyszínekre és távoli vidékekre egyaránt elkalauzolják a befogadót, ami pedig az aktokat illeti, a klasszikus megközelítések mellett absztrakt, elvont megoldások is születtek. A tárlatot egy Marcaliban élő fotográfus, Zsirai Tibor nyitotta meg.

Dr. Simán László – Pádis

– Előzetesen már láttam a fotókat, de akkor még csak digitálisan. Úgy teljesen más benyomást kelt, mint amikor az ember kinyomtatva, nagyban, egymás mellett nézi a képeket. Olyankor sokkal monumentálisabbak – bocsátotta előre a szakember. – A klub az éves bemutatkozásait mindig egy bizonyos rendezőelv mentén szervezi, véleményem szerint nagyon bölcsen, hiszen ilyenkor nem az a cél, hogy egy-egy tag megvillantsa a tehetségét – bár tudjuk, hogy nagyon neves és díjazott alkotók is dolgoznak itt. Inkább az a lényeg, hogy egy szintre hozzák magukat, aminek eredményeként egy homogénebb és jobban befogadható anyagot tudnak felmutatni a közönségnek.

Boros Károlyné – Zebra

A filterek világában a tömeges képgyártáshoz szokott felhasználók talán úgy gondolják: fekete-fehér fotót készíteni nem kerül többe, mint egy kattintásba vagy gombnyomásba a szerkesztőprogramban. Varga Szilárd azonban arra intett: attól még, hogy valami monokróm, nem lesz egyből művészi is.

Szabó Zsolt – Riválisok - Q5

– Hozzátartozhat, de önmagában nem feltétlenül elegendő. Sokan sokfélén gondolkodnak a fekete-fehérről, mi is annyiféleképp közelítettük meg a kérdést, ahányan vagyunk. A kiállítás filozófiája talán az, hogy míg egy színes kép önmagát adja, addig a fekete-fehéren gondolkodni kell: ezzel a technikával nem színeket írunk le, hanem tónusokat, amelyeket aztán az agynak meg kell feleltetnie egy-egy színnek, ez pedig talán fel sem tűnik, de komoly szellemi tevékenység. Nem véletlenül lett amúgy a plakátunk is egy IT8-as tesztábra, amely azt mutatja, hogyan transzformálódnak át a színek fekete-fehér tónusokká…

Zsirai Tibor ugyanezt a véleményt osztotta: a fekete-fehér fotó nem pusztán a feketétől és a fehértől lesz jó, hanem a kettő közti többmillió árnyalattól is, amelyet leginkább szürkeként szoktunk aposztrofálni.

Szabó Attila – Olga

– A szürkéről általában el szoktunk feledkezni. Mindig fekete-fehérről beszélünk – nem mondunk olyat például a nagyon sötét szürkére, hogy „majdnem fekete”. És akkor most gondjuk csak végig, hányféle árnyalata is létezik a szürkének! A Kanizsa Fotóklub alkotásai széles spektrumot tárnak elénk, akadnak igazán kontrasztos, ténylegesen feketébe és fehérbe hajló képek, de zömében a fényekkel és a tónusokkal játszanak az alkotók, ez pedig egy nagyon izgalmas összeállítást eredményez.

Nemes Dóra