"Mint ifjú lélek, szállok dallal-tánccal"

facebook megosztás

A közelgő magyar kultúra napja alkalmából rendezvénysorozatot indított a Kanizsai Kulturális Központ, melynek első állomásán a Szikrák Táncegyüttes műsorát tekinthette meg a közönség. A fiatalok önálló estjüket moldvai táncokkal nyitották meg. A táncegyüttes a közelmúltban több új koreográfiát tanult, a Híradó által megkérdezettek pedig azt is elárulták, melyik lett az igazi kedvenc. – A Szilágysági, mert a párommal nagyon egyhullámhosszon vagyunk és megtaláljuk benne magunkat – mondta Nagy Dorina.



A fiatalok eredeti viseletben mutatták be a moldvai táncokat (Fotó: Gergely Szilárd)

A táncosok az új évben sem pihennek, hiszen számos fellépés és verseny vár rájuk. – Március 7-én Gyenesdiásra megyünk, a Gergely Fesztiválra a Szikrák egyik felével. A nagyobbak már kinőtték az általános iskolás korcsoportot, ezért már meg kellett bontanunk a csapatot. Ebben a kisebbek vesznek részt. A nagyobbakkal a Helikon Ünnepségekre készülünk, az pedig május hónapban várható – fogalmazott Tóth István, a Szikrák Táncegyüttes művészeti vezetője. A Szikrákat a Bojtár Népzenei Együttes kísérte, az est során pedig a Zalagyöngye Táncegyüttes és a Gyöngyszemek is színpadra lépett.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.