Jogerősen előzetes letartóztatásba került a kanizsai gyilkosság gyanúsítottja

facebook megosztás

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2017. szeptember 8. napján hozott határozatot azzal a gyanúsítottal szemben, akit az egy nappal ezelőtti, Nagykanizsán történt emberöléssel gyanúsítanak.

Az emberölés bűntettével gyanúsított férfit - tekintettel a szökés, elrejtőzés veszélyére, illetve az eljárás során jelenlétének biztosítására - a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Az intézkedés az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig tart.

A végzés jogerős – közölte lapunkkal dr. Beznicza Árpád a Zalaegerszegi Törvényszék Sajtószóvivője.

Kanizsa

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.