Áttörés Caporettónál – második rész
Miután 1917. október 24-én megindult az osztrák-magyar csapatok támadása, a Flitsch és Tolmein közötti arcvonalszakaszra összpontosult a monarchista erők jelentős része. Flitsch környékén a Krauss gyalogsági tábornok által vezetett, osztrák-magyar I. hadtest helyezkedett el, a legjobban kiképzett hadosztályokkal: az „Edelweiss” („Havasi gyopár”), a 22. lövészhadosztály (kötelékében az esztergomi 26. gyalogezreddel), az 55. gyaloghadosztály (benne a 7. osztrák gyalogezred, valamint a 3. és 4. bosznia-hercegovinai gyalogezredek), a 91. cseh gyalogezred, két császárvadász ezred, de itt várakozott tartalékban a német birodalmi vadászhadosztály is.
Tolmein körül a 14. hadsereg – 6 német hadosztállyal és a hegyi hadviselésre is kiképzett osztrák-magyar 50. gyaloghadosztállyal – két harccsoportra osztva sorakozott fel, a csapatokat itt Below német tábornok vezette. Innen délre az osztrák-magyar XII. hadtest helyezkedett el, a Monarchia 91. gyaloghadosztályával (kötelékében bosznia-hercegovinai hegyi csapatokkal és tábori vadászzászlóaljakkal) és a német 5. gyaloghadosztállyal. A támadó arcvonaltól délre, az Adriai-tengerig a Boroevic vezette hadseregcsoport helyezkedett el 16 hadosztállyal és 5 tartalék hadosztállyal. Ezen hadosztályok soraiban számos magyar ember is harcolt: például a nagyváradi 20. és a budapesti 41. honvédhadosztályok magyar többségű ezredeiben, mint a budapesti 31. és 32. gyalogezredekben.
A támadás 1917. október 24-én, éjjel két órakor indult meg: a monarchista tüzérség közel három órán keresztül lőtte mérgesgáz-gránátokkal az olasz állásokat, amely vegyi-támadást reggel fél hétkor kezdődő, erőteljes tüzérségi tűzcsapás is követett. Reggel nyolc órakor megindult a 14. hadsereg Tolmeinnél, egy órával később pedig a Krauss-hadtest is, Flitsch térségében. Ugyanekkor vezényelték rohamra a XV. hadtestet is. Elsősorban a gáztámadás sikerének köszönhetően, a támadó csapatok a 2. olasz hadsereg északi szárnyát Caporetto falucskánál már az első napon áttörték, és a következő napon túljutottak az Isonzó folyó nyugati partja mentén húzódó, közel 1700 méteres hegygerincen is. Az olasz védelem erre összeomlott, és a 14. hadsereg előtt megnyílt az út a talján síkság felé. Az olaszok hadianyagukat és felszereléseiket hátrahagyva, fejvesztett menekülésbe kezdtek a Tagliamento folyó irányába, miközben tízezrek estek hadifogságba is.
A 2. olasz hadsereg megfutása után nem tudta tartani pozícióját az Isonzó középső szakaszától az Adriáig védő 3. olasz hadsereg sem: szemből a Boroevic-féle hadseregcsoport támadta meg, oldalát pedig a Below-féle 14. hadsereg fenyegette. A 2. olasz hadsereg összeomlása veszélybe sodorta a Karni-Alpokban és a Dolomitokban álló 4. talján hadsereget is. Az egész olasz arcvonal mozgásba lendült: minden katona igyekezett a Tagliamento folyó vonala mögé visszavonulni. Az olaszoknak szerencséje volt: az osztrák-magyar, és német csapatokat váratlanul érte a sikeres áttörés, és ahelyett, hogy ütemesen üldözték volna a menekülő taljánokat, a hátrahagyott hadianyag- és élelmiszerraktárak fosztogatásába kezdtek. Az olaszok így egérutat nyertek, és átjutottak a Tagliamento túloldalára, majd pedig felrobbantották a hídjait. A folyóhoz érő 14. hadsereg így megállni kényszerült, és átkelnie csak november 4-én sikerült. A magához térő olasz hadvezetés azonban ekkorra már kiürítette a Tagliamento és Piave folyók közötti térséget, majd a Piave mögött – az erősítésül érkező 5 brit és 6 francia hadosztályra támaszkodva – védelemre rendezkedett be.
Dr. Papp Attila