Neki szólt elsőként a versenyen a magyar himnusz

facebook megosztás

Eb-győztes lett Korcsmárosné Vig Rozália. A kiskanizsai sportoló a napokban Marosvásárhelyen szerepelt a multisport triatlon-Európa-bajnokságon. A jelenleg is tartó megmérettetésre 42 ország mintegy kétezer sportolója kvalifikált, Magyarországról 38-an utaztak ki a kontinensversenyre. A nagykanizsai TRI-CO Triatlon Klub versenyzőjének már a felkészülés is kiválóan sikerült, a Spartan dél-zalai futamán 13. helyen zárt a hölgyek összesített mezőnyében. Az Eb-n pedig rögtön az első nap bizonyíthatott, hiszen a cross triatlonnal kezdődött a kontinensviadal. A terepversenyen az úszás mellett hegyi szakaszokon, emelkedőkkel tűzdelt pályán kellett a versenyzőknek több mint 20 kilométert tekerniük és 6 kilométert futniuk. A 60-65 éves hölgyek között Korcsmárosné Vig Rozália ért elsőként a célba, ezzel ő szerezte Magyarország első érmét a multisport triatlon-Európa-bajnokságon.



Eb-győztes lett TRI-CO Triatlon Klub versenyzője, Korcsmárosné Vig Rozália (Kép: facebook)

– Én nagyon szeretem a kihívásokat, ez a verseny pedig három komoly kihívásból áll. Egy tóban volt az úszás, s utána a tótól indultunk felfelé. Ott a terep nagyon nehéz volt, csakúgy, mint a biciklipálya. A második körben elszakadt a fékem, egy fékkel csináltam végig a pályát. A futópálya szerencsére nagyon jó volt, s az időjárás is, hiszen összességében igazi triatlonos idő volt - fogalmazott az Eb-győztes sportoló. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.