Jövőre minden eddiginél több, 82 milliárd jut szociális gyermekétkeztetésre

facebook megosztás

Jövőre minden eddiginél több forrást, 82 milliárd forintot fordít a kormány szociális gyermekétkeztetésre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára újságírókkal.    

Rétvári Bence hangsúlyozta: 2010 óta évről évre bővülő források és lehetőségek jellemzik a szociális gyermekétkeztetés területét.    

Ismertetése szerint míg 2010-ben 29 milliárd, jelenleg már 79 milliárd forint jut erre a célra, jövőre pedig minden eddiginél több, 82 milliárd forint.    

A kereszténydemokrata politikus emlékeztetett arra, hogy ez a kormány emelte a nyári gyermekétkeztetés időtartamát 54-ről 70 napra, valamint a kisebb évközi szünetekben - tavasszal, télen és ősszel is - bevezette a szociális étkeztetés lehetőségét azért, "mert egy gyermek nem tehet arról, hogy tehetős, vagy kevésbé tehetős családba születik".    

Fontos, hogy az állam a családtámogatások részeként természetben nyújtson minél több ellátást, évközben és a tanítási szünetben is - hangoztatta Rétvári Bence, azt is fontosnak nevezve, hogy megadják minden gyermeknek az egészséges fejlődés lehetőségét.    

Minden rászorulónak, minden igénylőnek jut a szociális gyermekétkeztetési keretből - jelentette ki az államtitkár, hozzátéve, hogy idén nyáron mintegy 120 ezer gyermek családja igényelt nyári étkeztetést.    

Rétvári Bence beszámolt arról is, hogy a napi nyersanyagbeszerzésre fordítható keret 370-ről 570 forintra nőtt, így jobb minőségű, egészségesebb ételek kerülhetnek a gyermekek asztalára. Ugyanezt a célt szolgálta, hogy 2015 óta 480 önkormányzat - iskolákra, óvodákra, bölcsődékre is főző - konyháját újították fel 12 milliárd forintos kormányzati támogatással.    

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.