#Zalaegerszegi Törvényszék
A Zalaegerszegi Törvényszék 2016-ban indította útjára a társadalmi felelősségvállalás programját, amely a „Peren Kívül” elnevezést kapta. 2017-ben…
Könyvelőként követett el bűncselekményeket az a vádlott, akit a Zalaegerszegi Járásbíróság 2018. április 17-én nem jogerősen 3 év szabadságvesztésre…
Ítélet született azon három vádlottal szemben, akik több mint 3 millió forintot zsákmányoltak, amikor fényes nappal kiraboltak egy dohányboltost, aki…
Ülést tartott a 2018. január 1-jétől újonnan megalakult Közép-dunántúli Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium 2018. április 13-án, pénteken…
Korszerűsítés miatt lecserélt számítástechnikai eszközöket adományozott a Zalaegerszegi Törvényszék a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám…
A Zalaegerszegi Törvényszék idén is csatlakozott a Költészet Napja rendezvénysorozathoz, s ezúttal – a hagyományos irodalmi kávéház mellett –…
2018. április 16-17. napjain, hétfőn és kedden a zalaegerszegi ügyfélszolgálati iroda nem fogad ügyfeleket, az ügyfélfogadást a Zalaegerszegi…
Holnap kezdődik a Zalaegerszegi Törvényszéken B. L. és társai bűnpere, akik egy 16 éves kamaszlányt erőszakoltak meg a Balaton partján, még 2016…
„Megérte?” címmel forgattak bűnmegelőzési kisfilmet a zalai igazságügyi szervek. A „Nyitott Igazságügy” program égisze alatt a filmkészítésben a…
A 2018. július 1-jén hatályba lépő, új büntetőeljárási törvény alkalmazására felkészítő képzéssorozat kezdődött a Zalaegerszegi Törvényszéken,…
A Zalaegerszegi Törvényszék zárt tárgyalást rendelt el abban az ügyben, amelyben két kiskorú sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével is…
Hét hónapja nyitotta meg ügyfélcentrumát a Zalaegerszegi Törvényszék, és a forgalomra – fogalmazzunk inkább úgy: az ügyfélszolgálati iroda…
Arcok a nagyvilágból – Ezzel a címmel nyílt kiállítás 2018. március 21-én, szerdán a Zalaegerszegi Törvényszéken dr. Mesterházy István, a törvényszék…
Új törvényszéki sajtószóvivő dolgozik Zala megyében: dr. Vándor Virág 2018. március 1. napjától látja el a közvélemény tájékoztatásának fontos…
A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája házi őrizetet rendelt el azzal a férfivel szemben, akit azzal gyanúsítanak, hogy kirabolt egy…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 12. oldal
- Következő oldal