#természet

A hőhullámot a Kelet-Antarktiszon lévő Casey kutatóállomáson rögzítették a 2019-2020-as nyáron, miközben magas hőmérsékleteket regisztráltak az…

A gólyákat az idén is a madarak védelmére kihelyezett fészektartókkal várja az E.ON. Korábban összesen 4 343 ilyen eszközt telepítettek, idén…

Az INTERREG V-A Ausztria-Magyarország PaNaNet+ projekt kereteben a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság idén márciusban a „PaNaNet újság" immár…

Fontos a távolságtartás az erdei séták alatt is - hívja fel a figyelmet a Zalaerdő. Az érvényben levő kijárási korlátozás nem tiltja az erdők…

Szokatlan időszakban, de nem váratlanul érkezett a hét elején a tavaszi hó Magyarországra és így Nagykanizsára is. Utoljára 2018-ban havazott…

Virágzó japán cseresznyefák Nagykanizsán, a hófedte Csónakázó-tónál 2020. március 24-én. MTI/Varga György Hókotró Nagykanizsa közelében 2020.…

Március 21-én, az Erdők nemzetközi napján indul a jelölés a 2020-as Év Fája versenybe, és a Madarak és Fák napjáig, május 10-ig tart. Idén is olyan…

Tavasszal, a költési időszak kezdetén megzavarodó madarak épületek, autók ablakait támadhatják, ezt az ő megóvásukat szolgáló lépésekkel…

Virágport gyűjtő méh egy virágzó körtefán a tavaszi melegben Nagykanizsa közelében 2020. március 15-én. MTI/Varga György

Értesítjük a Kedves Látogatókat, hogy a Nagykanizsai Kilátó technikai okok miatt - előreláthatólag ma (2020.03.16.) délután 14 óráig - zárva tart!…

Pölöskei János hétvégén készült, az Eötvös tér felújítási munkáinak egy részletét megörökítő fotója vélemény-lavinát indított el a helyi internetezők…

Már szedik a medvehagymát Obornak és Bocska között. Az egészséges és számos gyógyhatással rendelkező, védett növény levelei könnyen…

Az enyhe télnek köszönhetően az erdő aljnövényzetéből a megszokottnál korábban előbukkantak a medvehagyma levelei, ami visszavonhatatlanul azt…

Évek óta csökken a fecskék populációja – a költözőmadarak március végétől érkezhetnek vissza az országba. A fecske védett, így a fészek leverése…

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a lakosság, a gazdálkodók és az önkormányzatok figyelmébe ajánlja a rendkívül egyszerű,…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.