#tenisz
A nagykanizsai teniszcsapat győzött a horvátországi Kaproncán (Koprivnica) megrendezett 16. Gulyás Kupa versenyén. Immár nyolc éve tart a Kanizsa…
A Kanizsa Tenisz Klub pályáin rendezték meg a hagyományos kanizsai amatőr páros teniszverseny legutóbbi fordulóját, ahol jól előkészített pályák…
30 induló 8 városból, 31 mérkőzés 8 óra alatt a 3 pályán – ez a mérlege a megmérettetésnek. A szervezők szerint nagyon jó volt a mezőny a hétvégi…
A hetedik pontszerző nyílt amatőr páros teniszversenyre 32 induló nevezett. A megmérettetést az egykori magyar bajnok, Fekete Rudolf és a vele induló…
A hétvégén rendezett tornát az egykori páros magyar bajnok, Fekete Rudolf és Nagy Béla nyerte. A megmérettetésnek helyet adó Kanizsa Teniszcentrumba…
A harmadik pontszerző nyílt amatőr páros teniszversenyre 28 induló nevezett. A kiegyenlített mezőnyt hozó torna döntőjében a kiemelt nagykanizsai…
A színvonal és sportszerűség mellett ezúttal a nagy érdeklődés is adott volt az amatőrök teniszversenyén, ráadásul talán az utóbbi évek…
A szezonzáró az előző éjszakai esőzések és a felázott pályák miatt nem kevés izgalommal indult, de a három nagykanizsai teniszklub összefogásának…
Az első versenynap azonban nem volt felhőtlen: az eső miatt a 28-ból 18 mérkőzést fedett helyszínen, a Kanizsa Teniszcentrumban rendeztek. A tornán…
A férfiaknál Molnár József, a nőknél pedig Mádé Beáta nyerte a fedettpályás vegyes páros teniszversenyt. A Kanizsa Teniszcentrumban megrendezett…
Harmadik alkalommal szervezték meg a Kanizsa Mini Open teniszversenyt az Újudvari Teniszcentrumban. A megmérettetésre összesen 20 fiatal játékos…
Az egerszegi Gulyás Roland-Balázs Bence páros nyerte a Kanizsa Teniszcentrumban megrendezett nyílt amatőr páros teniszversenyt. A második és a…
Hétvégi sportműsor – 2018. január 26-28. Január 27., szombat: Labdarúgás: Felkészülési mérkőzés: UFC Nagykanizsa – Sárvár FC (Vas megyei I. osztály…
Hat város huszonkét indulója vesz részt a negyedik pontszerző nyílt, összesorsolásos, amatőr páros teniszversenyen. A viadal 9 órakor…
December 29-én, pénteken a Kanizsa Teniszcentrumban fedett pályás idényük 4. pontszerző összesorsolásos kieséses nyílt amatőr páros…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 3. oldal
- Következő oldal