#rendőrség
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást indított egy anyagi kárral járó közlekedési baleset miatt. A rendelkezésre…
Elütöttek egy nőt a zebrán az Erzsébet téren. A rendőrség tájékoztatása szerint a középkorú nő nyílt lábszártörést szenvedett a tegnap délelőtti…
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy könnyű sérüléssel és két anyagi kárral járó közúti…
Egy helyi sportközpontban intézkedtek a zalaegerszegi nyomozók 2017. szeptember 26-án 14 óra után. Az egyik edző öltözőszekrényében, valamint az…
Magyarország idén több kiemelt eseményt is rendezett, ahol a rendőrség és a társszervek is sikeresen látták el feladataikat. Amit elterveztünk, azt…
A rendőrséget 2017. szeptember 24-én 17 órakor értesítette a Zala Megyei Horgász Szövetség halászati őre, hogy Zalacsány külterületén, a Zala…
A rendőröket 2017. szeptember 25-én délelőtt értesítették arról, hogy Várföldén, egy családi ház udvarán holtan találták az ott lakó házaspárt.…
Egy 42 éves helyi férfit igazoltattak a rendőrök Zalaegerszegen, 2017. szeptember 21-én 16 órakor a Babits utcában, amikor ismerősének két doboz…
Óvatosságot kér a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az autósoktól. Ősszel ugyanis nemcsak az erdőkben, hanem a közúton is előfordulhatnak…
Szorosabb hatósági együttműködéssel szoríthatók vissza a szabálytalan árubemutatók, a kormány a rendőrség és az adóhatóság mellett a békéltető…
Hétfőtől háromnapos akció keretében kiemelten ellenőrzi a biztonsági övek, illetve a bukósisak használatát a rendőrség - közölte a police.hu. Mint…
A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit a helyszín közelében elfogták - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Holtan…
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat Nagy Tamara, szepetneki lakos eltűnése miatt. A 15 éves lány 2017. augusztus 4-én…
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két súlyos sérüléssel és hét anyagi kárral járó közúti közlekedési…
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást indított egy anyagi kárral járó közlekedési baleset miatt. A rendelkezésre…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 131. oldal
- Következő oldal