#pályázat
Idén is támogatja az önkormányzat a verseny- és élsportot. A pályázat keretösszege 62 millió forint, a támogatás működési kiadásokra,…
Még két hétig, 2018. március 29-ig adhatják be jelentkezésüket a Tesco „Ön választ, mi segítünk” programjára az érdeklődő szervezetek. Érdemes észben…
Több mint száz pályamű érkezett a közmédia AranyCORE zenebajnokságára - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában. …
Több mint 300 ezer forint értékben nyert gyógyászati segéd- és fejlesztőeszközöket a kanizsai kórház csecsemő- és gyermekosztálya. A K&H…
Elindult a Civil Iránytű Alapítvány és a Syngenta 2018-as Élelmiszerlavina programja. Az önkormányzatok, oktatási intézmények és civil szervezetek…
A Kanizsa Fotóklub két tagjának alkotásait is zsűrizték a szlovéniai Pannonia Reflections nemzetközi fotópályázaton. Varga Szilárd, a csoport…
Kétszázmillió forintos támogatást nyert a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete. A projekt célja az, hogy Nagykanizsán és a tervek szerint még…
Félmilliárd forintot nyert a településhez és a térséghez való kötődés erősítésére Bázakerettye. A következő négy évben 34 település lakóit, több mint…
Az év praxisa a Kárpát-medencében elnevezéssel az idén is pályázatot hirdetett a magyarországi, illetve a határon túli magyar háziorvosok, illetve…
Várja a szavazatokat Keleti Berci, a legbüszkébb unoka. Munkatársunk, Mikó-Baráth György elbeszélését több mint száz alkotás közül választotta ki, és…
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) az Erzsébet-program keretében – az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás…
Közösséget erősítő programokra nyert csaknem 50 millió forintot a Jézus Szíve Plébánia. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított…
A Nagykanizsai Szakképzési Centrum az Európai Unió támogatásával megvalósuló Széchenyi 2020 Program keretében „Költségvetési szervek pályázatos…
Csaknem másfél milliárd forintra pályázhatnak civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) szakmai pályázatain január végéig - jelentette be…
Iskolásoknak szólt az a pályázat, amelynek az volt a célja, hogy a fiatalok megismerkedjenek fogyatékossággal élő emberekkel. A pályázatot – amely…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 14. oldal
- Következő oldal