#oktatás

A verseny fináléjába egy írásbeli forduló, majd az elődöntő sikeres teljesítése után lehetett bejutni. A gépi forgácsolók legjobbjainak egy…

Kumar Tuhin körútjának egyik első állomása volt Dél-Zala központja. A nagykövetség és a város már évek óta jó kapcsolatot ápol, hiszen a Sass Brunner…

A rendezvényen a mozgás volt főszerepben, az alsósok és a felsősök különféle sportokkal, táncokkal ismerkedhettek meg.  Az…

A kupakképépítő programhoz óvodák, iskolák és baráti közösségek is csatlakozhattak. A Rozgonyi-óvodában már elkészült a pályamű, melyen sokat…

Csütörtökön és pénteken van lehetőségük a középfokú felvételi eljárásban a tanulóknak eredeti továbbtanulási terveik módosítására, amit a szabályok…

A nyelvzseni a Kanizsa Televízió Híradójának azt mondta, olyan tanulási folyamatot dolgozott ki, amelyben a beszédet az írás és az olvasás elé…

A vízfogyasztás népszerűsítésére idén is megrendezik általános iskolásoknak és óvodásoknak a Happy hét elnevezésű rendezvénysorozatot - tájékoztatta…

Megemlékeztek a ’48-as hősökről a Bolyai-iskolában is. A forradalom és szabadságharc előtt tisztelgő ünnepi műsor részeként a diákok megkoszorúzták…

Ma ünneplik a tanítók napját, országszerte több rendezvényen idézik fel a 150 éves állami magyar nyelvű tanítóképzést.     …

A pályázat célja, hogy már a legkisebbek figyelmét is felhívják a vízkincs megóvására. Az alkotásokat szabadon választott technikával készíthetik el…

A polgármester is köszöntötte a Szeniorok Iskolájának kétezredeik beiratkozóját, Soósné Gallay Irént. A 85 éves hölgy – aki a 12. szemeszter…

A közeljövőben elektronikussá válik számos, általános és középiskolai tanulmányi ügy intézése, a többi közt online is intézhető lesz az általános…

Ötletesebbnél ötletesebb jelmezekben vonultak fel, és még rövid produkciókkal is készültek a Piarista-iskola növendékei az intézmény farsangján. A…

A Színes ceruzák című pályázatra nagycsoportosoktól várták az alkotásokat. Az intézmény diákjai pedig versekkel, énekkel, rövid színdarabbal…

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyílt pályázatot hirdet Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím elnyerésére - közölte a szaktárca az MTI-vel. …

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.