#oktatás
A 12 hónapos futamidejű projekt középpontjában a fenntartható regionális iparfejlesztést elősegítő kutatás-fejlesztés és az ipar digitális átállása…
A tankönyvrendelések adatai alapján egyre több iskola érdeklődik a pénzügyi neveléshez kapcsolódó tankönyvek iránt - közölte a Magyar Nemzeti Bank az…
A tábort a könyvtár már több mint 10 éve megszervezi hátrányos helyzetű gyerekek számára. Az utolsó napra könnyed, sportos, de érzékenyítő programot…
Az iskolakezdés stresszt jelent a gyermekek szervezetének és a közösségbe kerüléssel megnő a fertőzéses megbetegedésekre való fogékonyságuk - mondta…
Az intézményvezető a Kanizsa Televízió Híradójának elmondta, ehhez a jelentkezőknek a meghallgatás előtt tanulói azonosító számukat és főbb adataikat…
Meghosszabbított határidővel jelentkezhetnek a magyarországi középiskolás és egyetemista roma fiatalok a Tombor András által alapított Mathias…
Legalább 30 ezer forintba kerül az iskolakezdés s családoknak, egy alsó tagozatos diák esetében átlagosan 32 ezer, egy felsős esetében 37 ezer,…
Iskolakezdéskor megnő a közlekedési balesetek veszélye, a gyerekek körülbelül egy hónap alatt szoknak vissza a vakációból a tanév kötöttségeibe -…
Már csak 287 nap és újra nyári szünet – ma reggel becsengettek az iskolákba. A most induló tanévben az első kilenc évfolyamon valamennyi tanuló már…
Szeptember 5-ig lehet jelentkezni az október-novemberi érettségi vizsgákra - közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel. A…
Ma reggel becsengetnek az iskolákban, és a köznevelésben mintegy 1,2 millió diáknak megkezdődik a 2019/20-as tanév. A Magyar…
A kanizsai kőfaragó kiválósági érmet kapott az Oroszországban megrendezett WorldSkillsen. „Négy nap jó értelemben vett szenvedésnek lett vége. Nagyon…
A szlovéniai Mariborban rendezett eJOI nemzetközi versenyen lelkiismeretesen álltak helyt a magyar srácok. Egyikük, Németh Márton Tamás, a…
Legyen szó akár az elsősök tanszervásárlásáról vagy az egyetemista gyereknek történő lakásvásárlásról, az iskolakezdés sokak számára jelent nagyon…
Több mint háromszáz magyar gyermek iskolakezdését támogatja idén táskákkal és tanszerekkel Kárpátalja 13 településén a Katolikus Karitász, amely 36…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 43. oldal
- Következő oldal