#oktatás

Rendhagyó színházi élményben volt részük a Batthyány Lajos Gimnázium tanulóinak a napokban. Petőfi Sándor művét, Az apostol című elbeszélő költeményt…

Tíz csapat kínálta termékeit és szolgáltatásait az idei Thúry Vásáron. A huszonegyedik alkalommal megrendezett eseményen ezúttal is különféle…

December 16-ig le kell adniuk igénylésüket azoknak az egyetemi és főiskolai hallgatóknak, akik visszamenőleg szeretnék megkapni az egész első félévre…

Muravidéki pedagógusoknak tartottak szakmai programot a Zrínyi-iskolában. A Göntérházi Kétnyelvű Általános Iskola tanárai elsősorban a sajátos…

A tagok elfogadták a 2020-as munkatervet, valamint az idei polgármesteri beszámolót. Az ülésen a civil szervezetek által szervezett városi programok…

Tegnap Nagykanizsán várták az érdeklődőket, a tájékoztatón elhangzott, kérelmet kell benyújtaniuk azoknak a szülőknek, akiknek gyermeke augusztus 31…

Az intézmény eredetileg az Erzsébet térre tervezte a villámcsődületet, egy flashmobra készültek a Család- és Gyermekjóléti Központ „Szeretetfa”…

Immár 10 éve van jelen Magyarországon a Kerekítő. Az ölbéli játékklubba országszerte 177 helyszínen 80 foglalkozásvezető várja az anyukákat és a…

20 éves a Mikkamakka Játéktár. A Gyermekvarázs Alapítvány által működtetett nagykanizsai játszóháznak meghatározó szerepe van a családok…

A szülők és a tanárok közti bizalom, a közösség erősítése volt a célja a Palini Inkey Boldizsár Általános Iskolában tartott alapítványi bálnak. A…

Irány az egyetem 2020! elnevezéssel ingyenes felvételi felkészítő programot indít az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkársága…

Rendhagyó programsorozatot indított a Kanizsai Dorottya Kórház, hogy megismertesse és bemutassa, milyen fogyatékossággal élni. A rendezvényeken…

Az Oktatási Hivatalt jelölte ki az iskolaérettségi felmentések elbírálására, és a kormányhivatalokat a hároméves korban esedékes óvodába járás…

Tanítani, nevelni, segíteni, támogatni akar a pedagógus, hiszen erről szól a hivatásunk – mondta Magyar Ferenc, a Nagykanizsai Tankerületi Központ…

Nyílt napot tartottak a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban. A tájékoztatóra a nyolcadik osztályos tanulókat és szüleiket várták. A felvételi követelmények…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.