#oktatás
Megkezdődnek az Okosipari Tudományos és Innovációs Park építésének előkészületei Kaposváron, az erről szóló szerződéseket Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora és Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere írta alá a somogyi…
Az ELTE a Quacquarelli Symonds (QS) idén debütáló európai rangsorában a 208. helyet szerezte meg, ezzel a legjobb egyetem lett Magyarországon. Egyetemünk már a 2023 augusztusában publikált ARWU-rangsorban is az élen végzett a hazai mezőnyben, a…
Az oktatást segítő projekt a Nagykanizsai Központi Óvoda és a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub együttműködésének köszönhetően jöhetett létre. Az iskolai Sakkpalota programhoz hasonlóan, Szakacsits Szabolcs, a klub alelnökének…
A tanévkezdés előtt, a mohácsi csata emléknapjához kapcsolódóan szervezte meg a versenyt a Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium. A dél-zalai fiatalok az első fordulóból másodikként jutottak tovább a kiskunmajsai fináléba, ott…
Megjelentek az új pedagógus életpálya törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek - közölte a Belügyminisztérium (BM) csütörtökön az MTI-vel. A közleményben azt írták: mint ismert, a törvény megalapozza a pedagógusok további jelentős…
Az október-novemberi érettségi vizsgákra szeptember 5-ig lehet jelentkezni - közölte az Oktatási Hivatal szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint az érettségizők rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, javító és előrehozott vizsgát…
A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatának kitüntetésével ismerték el Holczinger Tibor, a nagykanizsai egyetem főigazgató-helyettesének munkáját. A szakember Vitályos Eszter miniszterhelyettestől vehette át az elismerést augusztus 19-én,…
Sem a tanárhiány, sem a demográfiai krízis problémája nem érinti a kanizsai Piarista-iskolát. Böszörményi Géza intézményvezető elmondta, bár a státusztörvény az egyházi iskolákra is vonatkozik, a Piarista-szemlélet nagyban hozzájárul az intézmény…
Öt magyar - három lány és két fiú versenyző, köztük Horváth Zsóka, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium 11. osztályos tanulója - utazik Lengyelországba a csillagászati diákolimpiára - közölte a megmérettetés magyar projektkoordinátora az MTI-…
A középszintű szóbeli vizsgákkal - június 30-án - sikeresen és eredményesen zárult a május-júniusi vizsgaidőszak: több mint 3000 bizottság előtt mintegy 110 ezren tettek érettségi vizsgát - közölte az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-vel. …
Egyhetes élménytúrának lehettek részesei idén is a természettudományos Kistudós Táborban a gyerekek.A szervezést a Pannon Egyetem Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központ dolgozói az egyetem informatikusainak segítségével valósították meg…
Státusztörvény elfogadva. A kormány újabb, önkényes döntésének köszönhetően, az amúgy is romokban álló oktatási rendszer sorsa megpecsételődött. Országos szinten sorra mondanak fel a pedagógusok, egyre kevesebb a szakos tanár. Hiába a tüntetések és…
Magyarország erősségét a tudásra és munkára épülő gazdaság adja, amit a sikeres technikumok jelenítenek meg - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára Zalaegerszegen. Hankó…
Családháló díj kitüntetésben részesült Tóthné Garai Rita, a Nagykanizsai Központi Óvoda Kertvárosi Tagóvodájának óvodapedagógusa. A díjat 2013-ban alapította a Családháló közössége azzal a céllal, hogy nyilvános elismerésben részesítse az olyan…
Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Élsportolók Érdekvédelmi Fóruma és a Pannon Egyetem 2023. június 12-én Veszprémben. 2022 áprilisában kezdte meg az operatív munkát a Magyar Élsportolók Érdekvédelmi Fóruma (#MEEF, https://www.meef.hu…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 2. oldal
- Következő oldal