Pedagógusok Szakszervezete: ne építsék be a teljesítményértékelés alapján kapott pluszjuttatás az alapbérbe

facebook megosztás

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) tiltakozik a kormányzat azon terve ellen, hogy ne illetményként fizessék ki, hanem az alapbérbe építsék be a pedagógusok teljesítményértékelése alapján adható pluszjuttatást - jelentette be a PSZ elnöke csütörtökön sajtótájékoztató Budapesten.

Totyik Tamás közölte: a kormány hivatkozása szerint az Európai Bizottság kérése volt, hogy a teljesítményértékelés alapján a pedagógusok számára havonta juttatható 20-60 ezer forintnyi összeget a munkáltató építse be az alapbérbe. Ezért levélben kérték a az EB magyarországi képviseletének válaszát arra a kérdésre, hogy az EB milyen elvárást fogalmazott meg ezzel kapcsolatban a magyar kormány felé.

A szakszervezet szerint ugyanis ez juttatás évről évre, csak az aktuális teljesítményértékelések alapján volna kifizethető, ellenkező esetben nem hat motivációként pluszfeladatok ellátására. Továbbá az alapbéresítés nyomán szétszakadna a pedagógus társadalom bérendszere - tette hozzá az érdekképviseleti vezető.

Mint elmondta: szintén tiltakoznak az ellen, hogy a teljesítményértékelés alapján kifizetésre kerülő juttatást abból a forrásból fizesse ki a kormányzat, amit az Európai Bizottság biztosított a magyar pedagógusok béremelésére. Ugyanakkor a szeptembertől esedékes pénz kifizetésére a központi költségvetésben nem szerepelnek elkülönített források.

A szakszervezet szerint - folytatta - az is probléma, hogy a teljesítményértékelést csupán egy kerettörvény szabályozza, viszont számos intézményben nem született erre vonatkozó szabályozás. Ezekre azért lenne szükség, mert minden intézmény eltérő profil mentén működik, így eltérőek a pedagógusokkal szembeni elvárások is - fűzte hozzá.

Továbbá az a 20 ezer forint, amit az állam fizetne az oktatási intézményeknek pedagógusokként, csupán a töredékét fedezné azon pluszfeladatoknak, amelyet a pedagógusoknak a teljesítményértékelés során el kell végezniük - tette hozzá Totyik Tamás.

Tóth Tünde a PSZ alelnöke a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy aláírásgyűjtésbe kezdtek a nem pedagógus munkakörben, de az oktatásban dolgozó kollégáik béremelése érdekében. Ugyanis ennek a több mint 40 ezer embernek évek óta nem emelkedett a fizetése és a többségük a garantált bérminimumhoz közeli pénzből kénytelen megélni.

Emlékeztetett arra: Pintér Sándor, az oktatásért is felelős belügyminiszter korábban Shanco Panzanak titulálta ezeket az embereket. A sancho panzak viszont megunták a megaláztatást és azt követelik, hogy a bérük a garantált bérminimum 150 százalékára emelkedjen - hangzott el

Közlése szerint az akció keretében, már több mint 14 ezren írták alá a kezdeményezést. Az ezt tartalmazó íveket a tervek szerint június 29-én adják át a Belügyminisztérium képviselőinek, ezt megelőzően pedig demonstrációt kívánnak tartani a Kossuth Lajos téren.

Gosztonyi Gábor a szakszervezet szakképzésért felelős alelnöke szerint a szakszervezet sikere, hogy már a szakképzésben dolgozó nagyszülők is igénybe tudják venni azokat az unokákkal való kapcsolattartás lehetőségét megkönnyítő szabályozásokat, amelyek az egyéb oktatási területen dolgozóknak eddig is jártak. Ez bekerült a szakképzési törvénybe is.

Ugyanakkor kifogásolta, hogy egyre több szakképzési centrumban szüntetik meg a könyvtárakat és bocsátják el a könyvtárosokat.

Továbbá egyes szakképzési igazgatók a jogszabályokat megszegve próbálnak beleszólni az egyes intézmények szakképzési programjába - mondta Gosztonyi Gábor.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.