#Nagykanizsa

Mint már korábban is jeleztem, a Csónakázó-tó történetét feldolgozó kutatásaim során jó néhány olyan fotókópiára leltem, amelyek esetében beindult a…

A fotón ökölvívó mérkőzés látható a Csónakázó-tó partján. A fénykép a bokszmeccsről – néhai készítője szerint – 1973. május 1. napján készült. És ez…

Számháborúk helyszíne, aztán sok kanizsai, kisgyermekes család hétvégéinek szószerinti játszótere, szerelmesek búvóhelye, baráti társaságok…

A város szülöttje előtt is tisztelgő, Kaán Károly tovább élő szellemisége című konferencián elhangzott, kihívásokkal teli időszakot él át az erdész…

Negyvenöt évvel ezelőtt, 1972-ben kezdődött el a nagykanizsai Csónakázó-tó története, már ami a konkrét építkezési munkálatok megkezdését illeti. A…

Rókavári-forrás. Több, mint négy évtizede épült, néhány száz méterre a nagykanizsai, Csónakázó-tavi kilátó mögött elterülő erdőszeletben, a mai…

Letették esküjüket a presbiterek. A református egyházi törvények szerint 6 évente választanak új presbitériumot. Az előző presbiterek is jelöltté…

Hála Murafölde legnagyobb tavának, a nagykanizsai Csónakázó-tónak a létrehozásában vezető szerepet vállaló emberek közreműködő segítségének – a…

Világosodj meg a GE Lighting nagykanizsai fényforrásgyárának programján! Tudj meg mindent az energiatakarékos izzók, LED-lámpák és fénycsövek…

A Nagykanizsán született világhírű zeneszerző Sigmund Romberg tiszteletére rendeztek november 9-én emlékestet a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés…

A földszinten beépítették az üvegportált, illetve a torony felújított vasszerkezete külön díszítést is kapott. Újabb fejlemények a nagykanizsai,…

Nemsokára ismét báloznak majd a mentők: a Nagykanizsa és Térsége Mentőalapítvány 2017. november 17-én rendezi meg szokásos alapítványi bálját.…

Legyünk kedvesek velük. Mármint a turistákkal. Meghálálják azzal, hogy legközelebb is jönnek. Meg azután is… És itt töltik el szabadidejüket, no meg…

Teljesen megújult a nagykanizsai Csónakázó-tó kisöble, és a felette átívelő híd előtti vízfelület is. Többször is beszámoltunk a mederkotrásról, majd…

Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel – mondta több interjújában is Robert Capa, a világhírű fotós. Nos, én igyekeztem…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.